Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Szombaton, a Prágától nem messze található Areál Botanik goflpályán rendezett versenyt a cseh szövetség. Nyáron már jártak ott a mieink, és akkor kisajátították a dobogót. Most csak Podusil György képviselte hazánkat, nála viszont nem akadt jobb.
Olyannyira jól szerepelt, hogy a július végi pályaavatón elért harmadik helyezését (par +3) ezúttal elsőre cserélte, sőt, az akkori -1-es Bogár Krisztián (Fradi Footgolf) által felállított rekordot kettővel meg is javította, így mostantól ő tartja a pályacsúcsot. – Mivel a Footgolf Országos Bajnokság (FOB) a hajrájához érkezik, úgy gondoltam, a jövő heti versenyre a legjobb felkészülés egy éles verseny, így döntöttem az indulás mellett – mondta a friss csúcstartó. – A pálya fantasztikus minőségű volt, bár a lyukak mérete kisebb, mint a szabvány, így nehezebb a megjátszásuk. A csehek a nemzetközi mezőnyhöz képest lemaradásban vannak de ez annak tudható be, hogy kevesebb, mint egy éve indult el náluk a footgolf, biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül fölzárkóznak a nemzetközi mezőnyhöz.
A FOB utolsó előtti, hetedik körét szeptember 20-án, vasárnap rendezik Kisorosziban, a Magyar Golf Club pályáján.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.