Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az Európa Ligában több magyar játékos szereplésére is esély van, többek között a B csoportban is. Ebben a kvartettben ugyanis két úgymond „magyaros” klub is van. Ám sajnos ma este sem Vanczák Vilmos (Sion), sem pedig Bogdán Ádám (Liverpool) nem kapott lehetőséget a bizonyításra. Lássuk az eseményeket!
Európa Liga csoportkör – 1. forduló
B csoport
Girondins Bordeaux – Liverpool
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a 2013-14-es idény produkciója egy kifutott, 110%-on pörgő Liverpooltól származik. Ugyanis a tavalyi bukdácsolás után idén is elképesztően színtelen-szagtalan meccseket tud le a Mersey-parti gárda. A „Vörösök” két bajnoki zakó után az EL-ben sem igazán tudtak javítani, ugyanis csak egy remire voltak jók a Bordeaux vendégeként. Természetesen a csoport végelszámolásánál még jól jöhet a franciaországi iksz. Bár egy győzelem még jobb lett volna. Ehhez egyébként elég sokáig közel voltak a Rodgers-tanítványok, ám a hajrában jött a Girondins régimotoros brazilja, Jussie, aki egyenlített, és mentett meg egy pontot a hazaiaknak.
Végeredmény: 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Jussie (81. perc, illetve Lallana (65.)
Sion – Rubin Kazany
Ugyan papíron erősebb kerettel látogatott a svájci kupa címvédőjéhez a Rubin, bizony az orosz (vagyis inkább tatár) együttes, még így is hazai győzelem született. A Vanczák Vilmost végig a kispadon jegelő Sion a szenegáli válogatott Moussa Konaté duplájával gyűrte le, az egyébként nem túlzottan alárendelt vendégeket. A Sion ráadásul győzelmével a csoport élére is ugrott azonnal, lévén a másik találkozón döntetlen született ugye.
Végeredmény: 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Konaté (11., 82. perc), illetve Kanunnikov (65.)
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.