Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Horvátországban rendezik az U19-es Európa-bajnokság selejtezőinek mérkőzéseit a 2. csoportban. Ez azért is fontos, mert a házigazda horvátok mellett Montenegró, Kazahsztán és Magyarország korosztályos együttesei részt vesznek a mini tornán, ahol a magyar ifjak jól kezdtek a kazahok ellen.
A tengerpart mellett, Pulában és Porecsben rendezik a selejtezőket a 2. csoportban, ahol az első körben Magyarország Kazahsztánnal játszott. Az előzetes vélekedések szerint mi voltunk a találkozó esélyesei, ennek megfelelően pedig sikerült is a fiúknak megfelelő tempóban futballozniuk és fölénybe kerülni már a meccs elején. Már az ötödik percben is meglehetett volna a vezetés, Bíró Bence azonban nem tudott túljárni a kapus eszén. Két perccel később aztán már nem lehetett mit tenni, amikor az MTK-s Szatmási Istvánnal szemben elkövetett szabálytalanságért büntetőt ítélt a bíró, amit Haris Attila be is lőtt, megszerezve a vezetést Magyarországnak. A gól után továbbra is kitartott a magyar mezőnyfölény, több helyzetet is ki tudtunk alakítani – ezek közül a 32. percben egy ismét a kapuban kötött ki: Haris hozta helyzetbe Petrót, aki látványos mozdulattal használta ki a helyzetet. A félidőben így 2-0-ra vezetett a magyar csapat, a második játékrészben pedig még egy kis segítséget is kaptunk az ellenféltől, hiszen Alimbayev kiállítása után emberelőnybe kerültünk. A győzelem sorsa teljesen eldőlt már, csak a gólok száma maradt kérdéses – ebből is maradt pár a végére. Boros Gábor harcolta ki a második magyar büntetőt, amit Szatmási értékesített a 83. percben, majd négy perccel később Rózsahegyi is tiszteletét tette, beállítva a 4-0-ás végeredményt.
“Minden tornán nehéz az első mérkőzés nehéz, ezért nagyon örülünk, hogy sikerrel vettük az akadályt, ráadásul négy gólt rúgtunk, miközben egyet sem kapott a csapat. A győzelem ellenére még nem örülhetünk felhőtlenül, hiszen két további meccs vár ránk, és legalább egy győzelemre még szükségünk lesz a továbbjutás kiharcolásához. A mutatott teljesítménnyel elégedett vagyok, de azért még van miben fejlődnünk a montenegróiak és a horvátok elleni összecsapásokig” – mondta Sören Osterland a mérkőzés után az mlsz.hu-nak..
A magyarok legközelebb vasárnap, 14:00-kor játszanak Montenegró ellen, majd zárásképp a házigazda horvátokkal küzdenek meg szerdán, 16:00-kor.
Magyarország-Kazahsztán 4-0 (2-0)
Magyarország: Demjén Patrik – Szivacski Donát (Rózsahegyi Dominik, 80.), Czingráber Máté, Szalai Attila, Fodor Ákos – Haris Attila, Vogyicska Bálint (Pávkovics Bence, 58.) – Korozmán Kevin (Boros Gábor, 58.), Petró Balázs, Szatmári István – Bíró Bence
Gólszerzők: Haris 7., Petró 32., Szatmári 83., Rózsahegyi 87.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.