Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Valahogy nem találják a Juventus-nál a siker kulcsát. Pedig a torinói bajnok és Bajnokok Ligája döntős együttes az elmúlt este során a tabellán utolsó helyen szerénykedő újoncot, a Frosinonet fogadta.
Serie A – 5. forduló
Juventus – Frosinone
A Juve most már egyértelműen bajba van. Érezhető, látható a minőség a csapatban. A tegnapi meccs első félidejét is végigrohamozták a hazaiak, ám az első félidőben még csak pontos, kaput eltaláló lövést sem láthattunk . A dolog persze több szempontból sem volt meglepő, ugyanis a „Zebrákat” a bizonyítás heve vitte előre, lévén meglehetősen tartalékosan, a vendégeket lebecsülve léptek pályára.
Természetesen Massimo Allegri mester látta is a hibákat, így a gólnélküli 45 perc után a folytatásra azonnal be is hozta Chiellini vezért a védelembe, illetve Paulo Dybalat támadni.
Mindezt követően még többet támadott a Juve, aminek eredményeként Simone Zaza egy szerencsés lövéssel megszerezte a vezetést.
Ám a vendéglátó bajnok öröme csak a hajráig tartott: a Frosinone a hosszabbításban egyenlíteni tudott egy szögletet követőn, Leonardo Blanchard találatával.
A Juventus a 13. helyen szerénykedik, a Frosi a bravúros pontszerzés ellenére továbbra is utolsó.
Végeredmény: 1-1
Gólszerzők: Zaza (50. perc), illetve Zaza (90+2.)
https://www.youtube.com/watch?v=AEJ2SLunwBI
Lazio – Genoa 2-0
Gólszerzők: Dordevic (35. perc), Anderson (62.)
Úgy fest, hogy a római kékek kiheverték a Napoli elleni 5-0-t, és saját szurkolóik előtt próbálták meg kiköszörülni a csorbát. Persze a Lazionak bőven szerencséje is volt, lévén az idei kiírásban egyelőre csak szenvedő Genoa viszonylag könnyen adta meg magát, és a három pontot vendéglátójának.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.