Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Feléhez érkezik az alapszakasz a Hölgyek élvonalbeli pontvadászatában, és első ránézésre könnyű megtippelni a győzteseket.
Továbbra sem tett le a bajnoki cím visszaszerzéséről Medgyes Péter. Az MTK trénere a klub hivatalos honlapján érdekes hasonlattal élt az esélyeket illetően. A Rocky című sorozatból hozott példát, amikor is a negyedik részben az orosz öklöző mindenféle szupertechnikával készült, aztán Rocky szétcincálta a ringben. Nos, ezúttal ülhet némiképp a hasonlat, mert a Ferencváros kétségkívül jobb körülmények között készülhet. De nem ezen fog múlni, hiszen mindkét együttes sokat dolgozik. Más kérdés, hogy a tavasszal kinek lesz egyszerűbb feladata, az is tény, hogy nem most, hanem majd a bajnokság utolsó szakaszában, a döntőben kell igazán csúcsformát futni.
Ami a hétvégi párosítást illeti, az MTK azzal az Astrával mérkőzik, amelyet a kupa legutóbbi körében magabiztosan legyőzött, míg a Ferencváros előtt kötelező házi feladat áll a Szeged ellen, de mint tudjuk, a kötelezők a legnehezebbek. Igen ám, de ha abból indulunk ki, hogy a zöldek magabiztosan, mit magabiztosan, lazán, minden kötöttség nélkül rúgtak tizenhármat a Feminának legutóbb. A Szeged nem lépett pályára, ami talán jelent némi előnyt a csongrádiaknak. De nem a Fradi ellen, amely valószínűleg újabb gólzáporral jelentkezik. Visszatérve az MTK-ra, legutóbb a Kóka otthonában nyertek Demeter Rékáék magabiztosan, és aligha a csepeliek ellen szenvedik el újabb pontvesztésüket, de ki tudja. Dombó János tarsolyában mindenesetre ott lapul a győztes taktika kulcsa, ami sokat jelenthet, győzelme esetén ugyanis megszakíthatja negatív idegenbeli szériáját a rózsaszín-fekete alakulat.
Említettük a Kóka együttesét. Berla Attila csapata Rákospalotán vizitál, ami nem lesz könnyű túra, mert a Feminában ott motoszkálhat a múlt hétvégi csúfos kudarc okozta bizonyítási vágy. Egyébként ez lehet a legkiegyenlítettebb összecsapás, hiszen a két együttes közel azonos képességű kerettel rendelkezik. Ugyanez igaz lehet a Viktória és a Győr párharcára is. A szombathelyiek lehetnek azok, akik megszakítják az ETO hazai győzelmi sorozatát, bár Horváth Tamás biztosan másképp gondolja. A fiatal győrieknek tehát jó felmérő lesz ez a találkozó. A Viktória ugyanis nem lóg ki annyira a mezőnyből, mint mondjuk a Ferencváros, vagy az MTK, ugyanakkor itt is igaz, ami a Ferencváros – Szeged összecsapással kapcsolatban, jelesül, hogy a Viktória valamivel frissebben várhatja a vasárnapot.
Összességében tehát nem valószínű, hogy lesz döntetlen a soron következő fordulóban.
A program:
2015. október 03., szombat
16.00 Femina – Kóka KSK-FNLA
Budai II. stadion, vezeti: dr. Szanyi Ádám (Kovács Máté, Kispál Márk)
2015. október 04., vasárnap
10.00 ETO FC Győr – Viktória Trend-Optika
ETO Park, vezeti: Németh Imre (Bejczi Ádám, Pálfy Éva)
15.00 MTK – Astra
Lantos Mihály sportcentrum, vezeti: Kulcsár Katalin (dr. Kulcsár Judit, Hima Andrea)
16.00 Ferencváros – Szegedi AK
Kocsis Sándor Sportközpont, vezeti: Király Gergő (Czeglédi Barna, Nyekita Brúnó)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.