Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Meghökkentő mértékű vereséget szenvedett a Schalke együttese. A gelsenkircheniek a a német bajnokság 8. fordulójában hazai pályán fogadták a Kölnt.
Bundesliga – 8. forduló
Schalke 04 – 1. FC Köln
Akár már az első negyvenöt perc során is eldőlhetett volna a három pont sorsa. Igaz, értjük ezt a Schalke számára lévén a királykék mezesek egy mutató kivételével mindenben jobbak voltak, mint a „Kecskések”. Ám az az egy mutató a gólszám.
És az igazi hidegzuhany csak a folytatásban jött! A szünet után a Köln kétszer találta el a kaput, és abból mindkét alkalommal gól született. Bizony, ez a kemény, nem a kispad!
A jól összerakott vendégek hatékonysága a hajrára pedig teljesen összeroppantotta, a még így is dobogón maradó hazaiakat. Egyébként a Köln pedig teljesen megérdemelten már az ötödik pozícióban tanyázik.
Végeredmény: 0-3 (0-1)
Gólszerzők: Modeste (45. perc), Gerhardt (79.), Zoller (84.)
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.