A La Liga 7. fordulójának zárásaként a Real és az Atletico Madrid csapott össze a híres-hírhedt derbi keretein belül. A mérkőzés végül mindent hozott, amire csak számítani lehetett: minőségi futball, érzelmek, dráma. Mi kell még?
A Villarreal vereségével már csak két veretlen csapat maradt a spanyol bajnokságban: a Celta Vigo és a Real Madrid. A Realnál most az volt a legfontosabb, hogy az elmúlt mérkőzéseken megkezdett jó szériát folytassák, hiszen a döcögős szezonkezdet után egyszer csak megtáltosodott a csapat – igazán komoly ellenféllel szemben viszont még nem bizonyítottak. Rafa Benitez első rangadójára került tehát sor ebben az évben, mégpedig a városi rivális otthonában. Cholo Simeone legénysége nem is kényeztette el őket ebből az alkalomból, a vendégeknek keményen meg ellett dolgozniuk a győzelemért. A Real kezdett jobban, de az Atleti futballistái is nagyon élesek voltak már az első percekben. Gyakorlatilag egymásnak estek a felek: előbb a Real, majd utána az Atleti percei következtek, de ekkor még elmaradtak a nagyobb helyzetek. A 9. percben aztán elkövetett egy hatalmas hibát az Atleeti védelme – Filipe Luissal az élen. Carvajal egy megkerülős csellel verte át a Chelsea-től visszatérő védőt, majd a középen helyezkedő Benzema fejére ívelt – a két középhátvéd Ronaldóra figyelt, így a francia őrizetlenül maradt. Benzema megbüntette a matracosokat ezért a hibáért, vagyis Oblakot mattolva befejelte a labdát.
A korai gól rögtön az elején nyomás alá helyezte a hazaiakat, akik nehezen tudták megtartani a labdákat, inkább a gyorsabb akciók voltak jellemzőek rájuk. Ezzel szemben a túloldalon már nem kellett annyira sietni, a Real szépen megtartotta a labdákat és megpróbálta rendesen végigjátszani ezeket a lehetőségeket. Nem sokára azonban elérkeztek az Atleti pillanatai is: egy szép labdaszerzés után Torres iramodott meg, majd az ő buktatása után egy másik hazai játékost is felrúgtak a vendég védők. A tizenhatoson belül. Ramos szabálytalansága miatt tizenegyet kapott az Atleti, amit azonban kihagyott Antoine Griezmann – avagy kivédett Keylor Navas. A Costa Rica-i kapusnak ez volt ebben a bajnokságban a második hárított büntetője. A 25. perc után egyre sűrűbben került elő a bíró. Undiano Mallenco nehezen tudott úrrá lenni a pokoli hangulaton, ami a Vicente Calderónban honolt, ám összességében nagyobb hiba nélkül fújt a meccs nagy részében. Akadt azonban egy ember, aki nem játszhatta végig a találkozót: Carvajal fájdalmat érzett a térdébe, így le kellett őt cserélni.
Egyelőre nem tudni hogy mi baja, de elsőre ez egy súlyosabb sérülésnek tűnik. Hazai részről a fiatal Correát kell kiemelni, aki nagy kedvvel játszott és több lövése is volt, ám Navast nem tudta megtornáztatni. Az első játékrészben már a Realnak sem volt több lehetősége, ám a fordulás után ismét alakultak ki helyzetek. Főleg az Atleti irányított az egygólos hátrány tudatában, de nagyon nehezen tudtak csak a vendég kapu közelébe férkőzni. A Realban különösen Casemiro játszott hasznosan, Ronaldo alig-alig került a kapu elé – még kevesebbszer találta el azt. Oliver Torrest az öltözőben hagyta Simeone a túloldalon, majd lehozta Fernando Torrest és Correát is később – mondhatni lecserélte a teljes csatársorát Griezmannon kívül, de ez sem hozott látványos javulást. Jackson Martinez és Vietto semmivel sem volt feltűnőbb elöl, mint a másik két támadó, az Atleti pedig egyre gyorsabban és egyszerűbben kezdte el építgetni az akciókat. A hajrára fordulva egyre veszélyesebb lett a matracos csapat, ami néhány lövésben csúcsosodott ki. A Real főleg Ronaldo gyorsaságára alapozva próbált meg kontrázni, ami szintén hordozott magában veszélyt.
Az Atleti gyakorlatilag mindent bevetett és az utolsó percekben sikerült is rájönniük a fehér mezesek védelmének sebezhető pontjára: Arbeloa volt az, akire a szintén csereként beállt Ferreira Carrasco többször is rávezette a labdát – sejteni lehetett, hogy ott még történni fog valami rövidesen. A 83. percben aztán be is jött az a valami: Arbeloa nem tudta megakadályozni a bal szélen felfutó Jackson Martinezt, akinek a középre lőtt labdájába pedig először Griezmann ért bele, majd Viettóról ment a kapuba. A stadion felrobbant, a remény pedig hirtelen felvillant. A Real már leállt korábban, ők kiestek a lendületből – az Atleti viszont éles volt és megtett mindent a győzelemért. Jackson Martinez lövése gólt érdemelt volna, ám Keylor Navas hatalmas bravúrral hárított az utolsó percben – ha még van tíz perc hátra a mérkőzésből, akkor biztosan fordít a hazai csapat – a hosszabbításban viszont ezúttal nem született gól, ami nem tudni, kinek jobb hír. Egy remek iramú meccsen bizonyította az Atleti, hogy érdemes velük számolni; a Real pedig idei első “komoly” meccsén nem alkotott maradandót, csak az első félórában játszottak jól. Ez a döntetlen egyébként azt is jelenti, hogy a vereséget szenvedő Villarreal megússza és továbbra is vezeti a bajnokságot – nyakában a 15 pontos Real Madrid a második helyen, a 13 pontos Atletico pedig az 5. helyen.
http://www.dailymotion.com/video/x38kgz7_karim-benzema-goal-0-1-atletico-madrid-vs-real-madrid-la-liga-04-10-2015-hd_sport
http://www.dailymotion.com/video/x38khpa_keylor-navas-brilliant-penalty-save-atletico-madrid-v-real-madrid-04-10-2015-hd_sport
http://www.dailymotion.com/video/x38kl4l_1-1-luciano-vietto-great-goal-atletico-madrid-v-real-madrid-04-10-2015-hd_sport
Atletico Madrid – Real Madrid 1-1
G.: Benzema (9.), Vietto (83.)
A 7. forduló eredményei:
Celta Vigo – Getafe 0-0
Sevilla – Barcelona 2-1
Granada – Deportivo La Coruna 1-1
Espanyol – Sporting Gijon 1-2
Las Palmas – Eibar 0-2
Malaga – Real Sociedad 3-1
Rayo Vallecano – Real Betis 0-2
Athletic Bilbao – Valencia 3-1
Levante – Villarreal 1-0
A bajnokság állása:
A góllövőlista állása:
Köszönet a tabellákért az eredmenyek.com-nak!
Baranyai Balázs