Jet-Sol liga: Magabiztos hazai sikerek

Befejeződött az alapszakasz első köre, méghozzá magabiztos házigazdákkal.

Születésnapos kapust ünnepelt a Fradi. Németh Júlia büntetőből lőtt gól. - fotó: Sas Gábor

Születésnapos kapust ünnepelt a Fradi. Németh Júlia büntetőből lőtt gól. – fotó: Sas Gábor

Ki állítja meg a Fradit? Jó kérdés, erre alighanem november végéig várnunk kell, amikor újra egymásnak feszül az MTK és a listavezető. Mert a két együttes között ugyan pontazonosság áll fent, ám a zöld-fehérek egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. Ezen a hétvégén sem volt ellenszer a totális, magabiztos futball ellen. A Szeged is megtapasztalhatta, hogy nem éppen kellemes a lendületben lévő Ferencváros ellen játszani. Próbálta ugyan lelassítani a hazaiak futballját a csongrádi együttes, sikertelenül. Még úgy sem sikerült, hogy az újdonsült gólkirálynő jelölt, Ebere Orji pályára sem lépett, csak a kispadon foglalt helyet a nigériai, aki eleddig tizenöt góljával abszolút listavezető. Dörnyei Balázs megtehette, hogy pihenteti egyik legjobbját, mert így is kiütéssel nyert csapata. Bár az első félidőben nem jöttek futószalagon a gólok, mint egy hete a Femina ellen, így is négyet szerzett a Fradi. A Krascsenics testvérek szállították a gólok zömét, Csilla és Petra összesen négyet szerzett, de Németh Júlia is betalált – büntetőből – így aztán a születésnapos kapus öröme még felhőtlenebb lett. A második félidőben újabb hét gólt tettek a már meglévő négyhez, így padlóra küldve a jobb sorsra érdemes szegedieket.

Ferencváros – Szeged 11-0 (4-0)
Kocsis Sándor sportközpont, 100 néző, vezette: Király Gergő (Czeglédi Barna, Nyekita Brúnó)
Ferencváros: Németh J. – Nagypál F. (Horváth Zs., 61.), Zlidnis, Csigi E., Szabó D. – Bognár E., Vári V. – Krascsenics Cs., Cankovic, Krascsenics P. (Mosdóczi E., 61., Addo, 87.) – Bulatovic
Szeged: Földesi L. – Lipták L., Mesterházi Cs., Szil T., Nagy Dzs. – Szalai Á., Lévai N., Harcel, Dudás D. – Dékány D. (Koncz B., 63.), Guth R. (Papp D., a szünetben)
g.: Bulatovic (16., 52.), Németh J. (21., 11-esből), Krascsenics P. (23., 45., 57.), Krascsenics Cs. (79.), Bognár E. (59.), Vári V. (65.), Mosdóczi (71., 11-esből), Addo (87.)
s.: Zlidnis (54.)

Nagyot küzdött az MTK-s Tóth Alexandra és az Astrás Zimányi Kovács Anikó. Előbbi örülhetett. - fotó: Facebook.com/MTKCSAJOK

Nagyot küzdött az MTK-s Tóth Alexandra és az Astrás Zimányi Kovács Anikó. Előbbi örülhetett. – fotó: Facebook.com/MTKCSAJOK

Félgőzzel is magabiztos győzelmet aratott az MTK az Astra ellen. Hogy ez a siker mennyeire kellett, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a lefújás után az öröm mellett az elszántságot is lehetett látni a kék-fehérek arcán. Hogy ne legyen könnyű dolga Dombó Jánosnak, arról Kakuszi Adrienn gondoskodott. A fiatal csepeli játékos olyan szerencsétlenül ért bele egy beadásba, hogy az saját kapujában kötött ki, felborítva az addig jól működő taktikát, nem mintha az MTK-nak kellett volna ez az apró „segítség”. Ugyanis négy perccel később Kaján lőtt, de a lécről levágódó labdáját Pádár Anita pofozta be, ezzel az elmúlt tizenhét év gólkirálynője hetedik szezonbeli gólját szerezte. S kettőre nőtt a hazai előny, amit a hajrához közelítve Kaján Zsanett növelt háromra büntetőből. Ezzel együtt több helyzet is adódott mindkét oldalon, de további gólok nem estek, így Medgyes Péter együttese ott liheg a Fradi nyakán, hogy aztán ez mire lesz elegendő, tavaszra kiderül.

MTK – Astra 3-0 (2-0)
Lantos Mihály sportközpont, 100 néző, vezette: Kulcsár Katalin (dr. Kulcsár Judit, Hima Andrea)
MTK: Varga L. – Papp D. (Csányi D., 82.), Demeter R., Pinczi A., Szabó Zs. (Nagy L., a szünetben) – Hummel-Smuczer, Tóth A. – Palkovics N. (Herczeg A., a szünetben), Nagy Á., Kaján – Pádár
Astra: Kovács K. – Kakuszi (Kajdy J., 62.), Tatai, Vidács, Balázs E. (Dura M., 73.) – Király B. (Horváth T., a szünetben), Dikanová – Szabó B., Staar, Zimányi Kovács – Telek-Sümegi
g.: Kakuszi (21., öngól), Pádár A. (25.), Kaján (76., 11-esből)
s.: Kajdy (75.)

Fotó: Facebook.com/Femina

Fotó: Facebook.com/Femina

Nem tartogatott izgalmakat a Rákospalotára látogató Kóka vendégszereplése. A hazaiak ugyanis fogadkoztak, hogy kijavítják az egy héttel ezelőtti szerencsétlen tizenhármast. Feltett kéz? Ugyan már! A Kóka is igyekezett kiküszöbölni az egy hete elszenvedett csorbát, de ezúttal a győzelmet jobban akaró piros-fehéreké lett a három pont. Burján Nóra révén került előnybe a vendéglátó. Előbb egy szögletet csúsztatott a hálóba, majd a Barti Lucáról kipattanót terelte a kapuba. Ez volt a szünetben, és bár fordulás után korán szépített a Kóka Zoltán Bettina szerencsés góljával, Boda Dzsenifer lelohasztotta a lelkesedésüket, majd Fogl Katalin tette fel a palotai koronát. Ezzel pontszámban beérte az újoncot Herczku István együttese, de gólkülönbséggel még nem.

Femina – Kóka 4-1 (2-0)
Budai II. stadion, 80 néző, vezette: dr. Szanyi Ádám (Kovács Máté, Kispál Márk)
Femina: Szinyei R. – Schnierer F., Jakus M., Véninger, Szundi – Török K., Molnár R. (Bernhardt Ba., 78.) – Zólyomi (Boda Dzs., a szünetben), Fogl, Hegyi – Burján (Tasnádi R., 87.)
Kóka: Barti L. – Csiki A. (Vancsik V., 78.), Németh H., Marsi K., Rozmis G. – Zágonyi (Mezőssy M., 87.), Zoltán B., Kiss G. (Králik F., a szünetben), Gruber – Kocsán, Kiss S.
g.: Burján (20., 45.), Boda Dzs. (76.), Fogl (83.) ill.: Zoltán B. (52.)
s.: Zólyomi (25.), Török K. (48.), Schnierer F. (51.), Burján (79.) ill.: Marsi K. (40.)

Elégedetten figyelhette csapata játékát Horváth Tamás, a győriek trénere. - fotó: etofutsal.hu

Elégedetten figyelhette csapata játékát Horváth Tamás, a győriek trénere. – fotó: etofutsal.hu

Folytatta furcsa hullámvasutazását a Győr, amely ezúttal hazai környezetben szerepelt. Horváth Tamás együttese ismét nyert. Most a Viktória volt a zöldek áldozata. Hogy mi lehet a titka az ETO Park tövében fekvő pályának, jó kérdés, mindenesetre az újonc sokkal jobb teljesítményt tud odahaza nyújtani, mint idegenben. Ennek oka vélhetően pszichés megfejtésre vár. Pedig nem kezdett jól a Győr, hiszen a szombathelyiek már a harmadik percben megszerezték a vezetést Manhart révén. Ám nem sokáig örülhetett a látogató, merthogy Németh Loretta centerezését Vígh Renáta lőtte a kapuba, ám ezzel nem volt vége a hazaiak parádéjának: Süle Dóra a szünet eleőtt kétszer is mattolta Dömsödi Petrát. Fordulás után is maradt az ETO fölénye, amelyet Öreg Cintia két góllal demonstrált, hogy aztán a hajrában Heike Manhart újabb – ezúttal szabadrúgás utáni – gólja kialakítsa a végeredményt. Itt jegyezzük meg, hogy lassítás kell majd annak eldöntésére, hogy valóban áthaladt-e teljes terjedelmével a gólvonalon a játékszer. Folytatta tehát sorozatát a Győr, míg a Viktória komoly bajba kerülhet, ha hasonló teljesítményt nyújt a jövőben.

ETO FC Győr – Viktória 5-2 (3-1)
ETO Park, 70 néző, vezette: Németh Imre (Bejczi Ádám, Pálfy Éva)
ETO: Mészár K. – Fleck N., Sister, Vígh R. (Zemlényi Cs., 80.), Fél P. – Soós A., Öreg C., Fél A. – Németh L., Süle D. (Szűcs L., 85.), Kovács L. (Kalmár V., 76.)
Viktória: Dömsödi – Kun B. (Fábiáűn D., a szünetben), Ferencsik E., Balogh H., Harsányi A. – Vörös V., Csidei, Manhart, Szakonyi – Siklér (Kiss Zs., 60.), Rózsa C.
g.: Vígh (20.), Süle D. (34., 45.), Öreg C. (58., 82.) ill.: Manhart (3., 86.)
s.: Ferencsik (12.), Vörös V. (43.)

A bajnokság állása:

jetsol7

A góllövőlista élmezőnye:

jetsol7_gól

Gavalovits Sándor