Eb-selejtező: Győzelemre fel!

Sorsdöntő ütközetek előtt áll a magyar válogatott, két mérkőzés még, és kiderül: egyenes ágon, avagy pótselejtezőn jut ki Franciaországba Bernd Storck együttese.

Nyerni kell!. - fotó: uefa.com

Nyerni kell!. – fotó: uefa.com

Csak a győzelem

Nem került kedvezőbb helyzetbe a magyar válogatott a szeptember eleji két döntetlennel, ennek ellenére még mindig saját kezében van a sorsa. Két lehetőség közül a legvalószínűbb a pótselejtezőn keresztül való kijutás a jövő évi Európa bajnokságra, ám a horvátoktól levont három ponttal még akár a legjobb csoportharmadik is lehet nemzeti csapatunk, ehhez azonban le kell győzni Feröert és Görögországot. De akár a második hely is elérhető, amennyiben Románia eredményei számunkra kedvezően alakulnak, de a játékosok szerint nem érdemes számolgatni, hanem magunkra kell figyelni.

Mindenki bizakodó

Természetesen a játékosok és a szakvezető is egyértelműen fogalmazott: mindegy hogyan, de le kell győzni két utolsó ellenfelünket. Plusz erőt adhat Dzsudzsák Balázséknak, hogy idehaza végül mégsem kell hangulattalan, edzőmeccs jellegű összecsapáson pályára lépni, miután az UEFA fellebviteli bizottsága nem döntött a románok elleni mérkőzésen történt állítólagos incidensekkel kapcsolatosan.

A kezdőcsapat

Nagyrészt már összeállt a szerdai kezdő a kapitány fejében, ebből egyelőre csak annyi biztos, hogy Nikolics Nemanja kezdő lesz, míg a többi poszton a meccs előtt leszünk okosabbak. Azonban elképzelhető, hogy három támadóval kezdünk, melyből Németh Krisztián visszavontabban szerepel a Böde Dániel-Nikolics páros mögött. A kapuban vélhetően ezúttal is Király Gábort láthatjuk.

Mérleg

Eleddig egy alkalommal találkoztunk Feröerrel, majdnem napra pontosan egy esztendeje, amikor idegenben sikerült Szalai Ádám révén győzni a szigetországban. A közeljövőben újabb két randevúnk lesz, méghozzá a 2018-as világbajnokság selejtezőiben.

Magyarország – Feröer szigetek – tv: M4 Sport
Groupama Aréna, 20.45, vezeti:  Robert Schörgenhofer (osztrák)

A további program:
Észak-Írország – Görögország
Windsor Park, 20.45, vezeti: Bas Nijhuis (holland)

Románia – Finnország – tv.: C8
Nemzeti Aréna, 20.45, vezeti: Craig Thompson (angol)

A csoport állása:

EB_F

Gavalovits Sándor