Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az előző szezonban az angol harmadosztályú Notts County csapatát erősítette Bajner Bálint, ám az idény végeztével nem hosszabbítottak a felek, így azóta klub nélkül volt a csatár.
Ez az átmeneti állapot egészen a mai napig tartott Bajner karrierjében, ugyanis a Paks hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtették a labdarúgót. Bajner, aki eddig inkább a nyilatkozataival, mintsem a játékával került a középpontba, legutóbb Angliában focizott, de fiatal kora ellenére már megfordult román-, olasz-, és német csapatnál is. Ez utóbbi volt a Borussia Dortmund, melynek a második csapatában játszott a harmadosztályban, de egy alkalommal az első csapatban is szerepet kapott. Ezután következett az angliai kitérő, majd most a paksi szerződés. Bajner a következőket nyilatkozta a Paks honlapjának: “Szeretnék meghatározó játékossá válni a PAKSI FC-ben, és olyan teljesítményt nyújtani, amivel felhívom magamra a figyelmet először az NB I-ben, majd pedig a későbbiekben ismét szeretnék egy külföldi szerződést magamnak. Most ennek a célnak, és a családomnak szentelem az összes időmet. Jelenleg minden mást szeretnék kizárni az életemből.”
Munkácsi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.