Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Juan Jesus elmondta, hogy a nyár folyamán több ajánlatot is kapott. A nagy rivális Juventus is a kérők között volt.
A brazil hátvéd jól érzi magát a Nerazzurriban. A nyár folyamán több lehetősége is lett volna a távozásra, de úgy döntött, hogy nem sürgeti a döntést. Maradásában nagy szerep játszott a tréner Roberto Mancini. Jesus elmondta, hogy a kék-feketékkel akar címeket nyerni. Bár a Juventus is megkereste, de ő kijelentette, hogy az ősi riválishoz soha nem fog leszerződni az Inter iránti tisztelete miatt.
Jesus, mióta az Interhez került bebetonozta magát a kezdőcsapatba. Ennek ellenére tisztában van vele, hogy folyamatosan a maximumot kell nyújtania, mivel mindig akadnak riválisok, akik ki akarják szorítani a kezdő tizenegyből. A nyáron a Galatasarayból érkező Alex Telles is erre pályázik.
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.