Egyetlen kilencven perc van csak hátra a franciaországi Európa bajnokság selejtezőiből válogatottunk számára, persze az eredmények alakulhatnak úgy, hogy ez lesz a legutolsó, de akár még száznyolcvan is várhat a mieinkre.
Csak magunkra
Nem lesz könnyű úgy teljesíteni, hogy kizárjuk a többi találkozót, igaz nekünk már csak a románok meccsét, valamint a hétfői ukrán-spanyol eredményét kell figyelemmel kísérni. De a kapitány és a játékosok kizárják a külvilágot, és csak a saját összecsapásunkra figyelnek. Ennek célja, hogy mindenképpen legyőzzük a görögöket. Ennek megfelelően Bernd Storck nem tájékoztatja a játékosokat a román meccs állásáról. A kapitány beszélt ugyanakkor a Feröer elleni meccsről is, illetve az érzéseiről. „Nehéz mérkőzés után vagyunk, Feröer kemény ellenfélnek bizonyult, amely után egy újabb nagyon fontos találkozó vár ránk, hiszen esélyünk lehet a második hely megszerzésére is. Ugyanakkor ez is rendkívül nehéz meccs lesz, mert a görög válogatott sokkal jobb erőkből áll, annál, amit eddig mutatott. Úgy gondolom, hogy nagyon agresszív ellenfél vár majd ránk, amely a rosszul sikerült sorozat zárásaként mindenképp győzni szeretne.” Nem árult el a taktikáról semmit Storck, de kiemelte, a játékosok nem fognak tudni a másik összecsapás eredményéről.
Csapatunkat Németh Krisztián képviselte, aki korábban megfordult az Olympiakoszban – a görög együttes stadionjában vívják az összecsapást – és szintén jó érzésekkel tér vissza. „Kellemes érzésekkel tértem ide vissza. A mérkőzés nagyon nehéz lesz, mert a csoport állása ellenére még mindig úgy gondolom, hogy ebben a csoportban a görög válogatottnak van a legerősebb kerete. Ettől függetlenül győzelemre játszunk. A meccs közben nekünk persze nem szabad azzal foglalkozni hogyan áll a feröeri-román meccs, de tisztában vagyunk vele, hogy attól függően akár a továbbjutásunkat is bebiztosíthatjuk – fogalmazott a Sporting Kansas City játékosa. – A kilences és tízes pozíciót szeretem a legjobban, de a válogatottban és a klubomban is játszottam már a szélen, mindkét oldalon, ott játszom, ahol a kapitány szeretné.” – beszélt kedvenc pozíciójáról a támadó.
Feszült görögök
Nem volt ennyire felhőtlen a görögök tájékoztatója, ahol kiabálás is volt, a kapitánynak kellett lehűteni a kedélyeket. „Az előző csapathoz képest több poszton is változtatást tervezek, de nevekről még nem tudok beszélni. Természetesen több szempontból is más meccs lesz, mint az északírek elleni. Az új játékosokkal más stílusban szeretnénk futballozni – kezdte Kostas Tzanas kapitány a taktikai elképzeléseit firtató kérdésre. – Nekünk hazai pályán természetesen nagyon nehéz úgy pályára lépni, hogy már nincs tétje a találkozónak. Ezért természetesen nem könnyű a motiválás sem. A legnagyobb problémánk azonban a keret összeállításából fakad, hiszen új csapatot kell építenünk. Nekünk most az a feladatunk, hogy felmérjük, kik azok a játékosok, akikre hosszú távon, a világbajnoki selejtezőkön is számíthatunk. Ki kell alakítanunk azt a stílust, amire építhetünk a jövő ősszel kezdődő sorozatban.”
Nem múlt tehát balhé nélkül a sajtótájékoztató, Vasilis Torosidis, a Roma hátvédje előbb higgadtan, majd egy kérdésre – Cholevas mez-mizériájának felemlítésénél – ordibálva válaszolt. „Nem várhatja senki, hogy huszonnégy óra leforgása alatt sok minden változik, de természetesen győzni szeretnénk Magyarország ellen, ez lökést adhatna a következő selejtezősorozat előtt – kezdte Torosidis. – A nemzeti csapatot profik alkotják, és természetesen egyúttal barátok is. Ez azonban most nagyon nehéz szituáció számunkra. Ettől függetlenül egy egységet alkotunk.” Ez utóbbival utalt Cholevasra, aki nem köszöntötte a hellén válogatottat elkísérő szurkolókat, illetve földhöz vágta a mezét. Az adok-kapokot természetesen nem fordította a tolmács. „A csapaton belül rendeztük az ügyet, és higgye el mindenki, hogy az összes játékosnak egyformán fontos, hogy a nemzeti csapat minél jobban szerepeljen, ezt vasárnap szeretnénk is bizonyítani – hangsúlyozta Torosidis. – Tisztában vagyok vele, hogy Magyarország a harmadik helyet már elérte a csoportban, de ez fontos meccs lesz ellenfelünk számára, hiszen még a második helyen is továbbjuthat. Ezért is nehéz mérkőzésre számítok.”
És akkor a meccsről
A mieinknél egy hiányzó biztosan lesz, hiszen Bódi Ádám már hazatért Debrecenbe. A klub honlapja szerint kisebb sérülés miatt nem állhat Bernd Storck rendelkezésére a középpályás, mindenki más bevethető. Mint azt a sajtótájékoztatón Tzanas kapitány elmondta, több helyen is változtat a csütörtöki összecsapáshoz képest. Így aztán megjósolhatatlan, hogyan áll fel a hellén gárda.
A Nemzeti Sport szerint az alábbi kezdőcsapatok futhatnak ki a gyepre vasárnap este:
Magyarország: Király – Fiola, Juhász, Kádár, Leandro – Nagy Á., Elek – Németh, Gera, Dzsudzsák – Böde.
Görögország: Karnezis – Torosidis, Moras, Sokratis, Stafilidis – Samaris, Mantalos – Koné, Fortunis, Aravidis – Mitroglu.
Álmaink útja
Természetesen akár már vasárnap este megnyílhat az út a mieink előtt az Eb-re, ehhez azonban mindenképpen több pontot kell szerezni, mint Romániának Feröeren. Így egy esetleges győzelem sem jelent feltétlenül azonnali kijutást, ha keleti szomszédunk megverni a szigetországiakat. Ebben az esetben a hétfői Ukrajna-Spanyolország rangadót kell figyelemmel kísérni, és szurkolni, hogy a hazaiak ne nyerjenek Vicente Del Bosque csapata ellen, mert ha igen, akkor pótselejtezőt kell játszani. Tehát, ha a mieink nyernek, és a románok kikapnak, vagy döntetlent játszanak, ott vagyunk Franciaországban. Ha Feröeren kikapnak a románok, nekünk ez egy pont is elég – egymás ellen jobb az összevetés, hála a bukaresti 1-1-nek – viszont győzelemmel sem biztos, hogy sikerül kivívni az egyenes ági kijutást, ha a románok is nyernek. Így jön képbe az ukrán-spanyol összecsapás. Ha végül az ukránok legyőznék a hispánokat, ők utazhatnak legjobb csoportharmadikként Franciaországba. De számolhatunk – bár talán kevésbé – a törökökkel is. Nekik azonban kissé nehezebb dolguk lesz: egyrészt győzniük kell a záró fordulóban Izland ellen, míg a kazah-lett meccsen kazah siker kellene, hogy az északiak csússzanak vissza az utolsó helyre.
Eb-selejtező
Görögország – Magyarország – tv.: M4 Sport
Georgios Karaiskakis stadion, 18.00, vezeti: Ivan Bebek (horvát)
Feröer – Románia – tv.: Sport2
Tórsvöllur, 18.00, vezeti: Ivan Kružliak (szlovák)
Finnország – Észak-Írország
Olimpiai stadion, Helsiniki, 18.00, vezeti: Sergei Karasev (orosz)
A csoport állása:
Gavalovits Sándor