Jet-Sol Liga: Hazai sikerek a hétvégén

Ismételten csonka fordulót rendeztek a női élvonalban, hiszen U17-es válogatottunk ezekben a napokban Eb-selejtezőt vív, aminek következtében több klub is a halasztást kérte.

fotó: facebook.com

fotó: facebook.com

Mindössze az MTK és a Femina lépett pályára a Viktória illetve az Astra ellen. A kék-fehérek magabiztos futballal verték meg a szombathelyieket, míg a rákospalotaiak sorozatban második alkalommal is nyertek. Ugyanakkor a Femina számára elégtételt is jelenthet a győzelem, miután az első fordulóban alaposan megszórta őket a csepeli társulat, amely idegenben továbbra sem képes nyerni.

Visszatérve az MTK-ra. Medgyes Péter együttese visszavette ugyan a vezetést a Ferencvárostól a táblázaton, de ne feledjük, Dörnyei Balázs együttese két mérkőzéssel kevesebbet játszott. A kék-fehérek Nagy Ágnes góljával szereztek vezetést alig húsz perc elteltével, majd hiába játszottak fölényben, egyre-másra hagyták ki a ziccereket, de fordulás után Herczeg Andrea így is növelni tudta az előnyt, hogy aztán a játékrész derekán Méry Rita tegye magabiztossá a vezetést, és a győzelmet. Ugyan a szombathelyieknek is akadt helyzete, de Káli Zsuzsanna eszén nem tudtak túljárni a zöldmezes vendégek.

burján nóri

fotó: facebook.com

Mire megy a csepeliekkel a Femina? Ez volt a kérdés a találkozó előtt, ugyanis nem ismeretlen, hogy az első fordulóban az Astra nyolc góllal küldte haza a rákospalotai alakulatot. Minden bizonnyal benne van a játékosokban a Ferencvárostól kapott nagy pofon, ami dolgozik bennük. Legalábbis az a dac, hogy csakazértis megmutatjuk mentalitás viszi előre Herczku István alakulatát, amelyet ezúttal is Burján Nóra vett a hátára. Az egy éve érkező támadó a Kóka után az Astrának is két gólt rúgott. Mielőtt Szabó Boglárka szépített. Mindezt bő negyven perc alatt. A második félidőben kiegyenlített párharcot láthattak a kilátogató nézők, de a meccs képe alapján megérdemelten nyerte meg az összecsapást a hazai együttes.

MTK – Viktória 3-0 (1-0)
Lantos Mihály Sportközpont, 50 néző, vezette: Gál Péter (Nyekita Brúnó, Czár Krisztián)
MTK: Káli Zs. – Papp D., Tell Zs., Demeter, Nagy A. (Diószegi, a szünetben) – Hummel-Smuczer, Herczeg – Nagy L. (Vicsek N., 76.), Méry (Palkovics, 65.), Nagy Á. – Pádár
Viktória: Egyed B. – Harsányi, Ferencsik, Balogh H., Magyar V. – Kun B.. (Fábián T., 76.), Csidei K., Manhart, Szakonyi – Siklér K. (Rózsa C., 49.), Vörös V.
g.: Nagy Á. (19.), Herczeg A. (49.), Méry (65.)
s.: Siklér (70.)

Femina – Astra 2-1 (2-1)
Budai II. László stadion, 60 néző, vezette: ifj. Kovács Imre (Czene-Joó Ádám, Somogyi Sára)
Femina: Szinyei R. – Schnierer F., Szeitl, Véninger, Jakus M. – Török K., Molnár R. – Zólyomi R. (Bernhardt Be., 90+2.), Fogl (Bernhardt Ba., 90+1.), Hegyi Sz. (Boda Dzs., 85.) – Burján
Astra: Kovács K. – Kakuszi, Tatai, Vidács K., Balázs E. – Király B. (Horváth T., 80.), Dikanová – Staar G., Szabó B., Zimányi Kovács – Telek-Sümegi
g.: Burján (17., 39.) ill.: Szabó B. (40.)
s.: Török K. (80.)

A bajnokság állása:

jetsolligaA góllövőlista élmezőnye:

jetgólok

Gavalovits Sándor