Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Bár a korábbi hírek még arról szóltak, hogy Jürgen Klopp nem szeretné kifosztani korábbi klubját, a Borussia Dortmundot, most úgy tűnik, hogy a Liverpool újdonsült menedzsere egy dortmundit azért csak átcsábítana.
A karizmatikus vezetőedzőt, Jürgen Kloppot az elmúlt hét második felében nevezték ki a Liverpool szakvezetőjévé. És ugyan a 48 esztendős mester már az első interjújában leszögezte, hogy még arról sincs fogalma, hogy mennyit költhet a januári átigazolási időszakban, semmiképpen sincs a tervei között leigazolni bárkit is a Borussiaból.
Nos, már napokkal ezelőtt belengette a sajtó a témát Kloppnak, hogy leigazolná-e Marco Reus-t a sárga-feketéktől, ám a szakember a tőle megszokott stílusban lényegében már magát a találgatást is elbagatellizálta.
Mai hír, miszerint nem volt véletlen az elzárkózás Reus-szal kapcsolatban, ugyanis a „Vörösök” nem a német támadót, hanem annak kedvenc játszótársát, Pierre-Emerick Aubameyangot szeretnék szerződtetni. Pletykának pletyka, az egyszer biztos, ám könnyen előfordulhat, hogy valóra válik.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.