Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Románia Észak-Írország mögött a második helyen jutott ki az F-csoportból a jövő évi kontinensviadalra, a játékosokat pedig a hazájuk labdarúgó szövetsége megjutalmazza.
Román lapértesülések szerint a játékosok között 3 millió eurót “dobnak szét” (ez az összeg 3,5 millió lett volna, ha csoportelsőként kvalifikálnak), méghozzá arányosan elosztva a pályára lépések szerint. Aki a találkozók 80%-án pályára lépett az 180 ezer eurót kap, aki a meccsek legalább felén játszott annak 120 ezer euró üti a markát, aki pedig ennél kevesebbet játszott 50 ezer euróval vigasztalódhat. A cikk érdekességként említette meg, hogy az utolsó találkozón a feröeriek ellen duplázó Budescu is “csak” 50 ezer eurót tehet zsebre, hiszen az utolsó kategóriába tartozott a kevés pályára lépése miatt.
Munkácsi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.