Seria A: Van-e esélye a Scudetto megszerezésére Sarri fiainak, avagy sem? Néhány pontban a Napoli jelenlegi helyzetéről.
Június elején járunk és a labdarúgás szerelmesei az átigazolási piaccal foglalkozó oldalakat percenként frissítve nézik. Ebben a gyors cselekvésben látni lehet egy hírt ami talán kevés emberben mozgat meg valamit is. Maurizio Sarri a Napoli edzője lett. Nem kap túl sok figyelmet ez a kinevezés és úgy általánosságban véve nem foglalkoztatja a médiát annyira ez a történet.
Sarri teljes ködbe burkolózva készíti fel a csapatát az idényre. Van néhány érkező a csapathoz, de nem rengették meg az újságokat. Főbb kérdés ezen a téren az ,hogy a nagy nevek Higuain, Mertens, Hamsik és Callejón távoznak-e klubtól főleg úgy, hogy egy olyan edzőt váltott Sarri mint Benítez aki éppen odacsábította őket.
Szeptember elején járunk és a Napolit még mindig nem látni kiemelten az éterben illetve egy nyilatkozattal találja magát szembe az ember, amit maga a labdarúgás egyik mindenhatója Diego Maradona fogalmaz meg. “ Tisztelem Sarrit, de nem ő a megfelelő edző egy győztes Napolinak. Sarri egy hatalmas születésnapi ajándékot kapott “. Erős kritikával találja magát szembe Maurizio, akinek csapata 3 mérkőzés után 2 döntetlennel és egy vereséggel állt. Ezek után következett az Európa-Liga sorozat ,ahol a belga Club Brugge várt a déliekre. Azonban ott egy teljesen más Napolit láthatott az ember. Lendületes kombinatív játékot játszva 5 gólt rúgott a belgáknak és innentől kezdve jó formán hengereltek Sarri mester tanítványai. Carpi kivételével mindenkin átléptek a Napolyiak jöhetett a Juventus a Milan avagy Lazio velük szembe. Mindegyik mérkőzésükön könnyedén rohantak át az ellenfelükön.
Októberben járunk és korábban kritizált mester már a bajnoki cím elérhetőségéről ad interjút. Ő persze tagadja, hogy beszéd téma lenne a Scudetto és úgy vélekedik ,hogy csak saját magukra kell fókuszálni. Azonban a bajnoki címről szóló kérdések csak úgy záporoznak rájuk. Mind ezek ellenére talán a legfőbb kérdés az, hogy mi változott nyár óta, mi az amit ennyire eltaláltak a Napoli háza táján. Összefoglaltam néhány pontban saját megfigyeléseimet ezzel kapcsolatban (a teljesség igénye nélkül):
Összegezve a Napoli jelenleg nem tűnik egy “Higuaín és a többiek” csapatnak mint a Benítez időszak alatt. Egységet alkotnak, voltak mérkőzések (Juventus és a Milan ellen főleg) amikor az volt az ember érzése, hogy a játékosok egyszerre veszik a levegőt. A csapat gerince kialakult úgy, ahogyan a játékszisztémájuk is. Igencsak erős, domináns focit láthatunk tőlük. Úgy vélem, kétségtelenül számolni kell velük az első három helyért vívott harcban. Jelenlegi formájukat talán épp a következő ellenfél, a Fiorentina törheti meg, akik még inkább elkapták a fonalat ebben az évben. Fontos kérdés azonban megmaradt és nyitva hagyom: Van-e esélye a Scudetto megszerezésére Sarri fiainak, avagy sem?
fotó: radioradio.it
Borbély Szabolcs