Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Kijelölte keretét Markó Edina, a válogatott kapitánya Törökország és Horvátország ellen. Azonban akadnak meglepetések a névsorban.
Két mérkőzés következik válogatottunk számára az Eb-selejtező sorozatban. A mieink október 21-én Törökország ellen, majd négy nappal később Horvátországgal játszanak. Nem lesz könnyű, az biztos, bár a törökök ellen a győzelem elvárás lehet, hiszen nem a legerősebb csapat csoportunkban, míg a horvátok közel egy szinten vannak velünk.
Amint azt a sorsolás után elkészített minitabellánkban is láthatták, a félholdasok ellen hibátlan mérleggel állunk, ráadásul elég magabiztos sikereket arattak a mieink, de ne tévesszen meg senkit, hiszen a törökök futballja is fejlődőben van, de hazai pályán így is nyerni kell. A horvátok ellen is veretlen a csapatunk, de hajszállal rosszabb a mérleg, két győzelem és egy döntetlen.
Természetesen Markó Edina ezúttal is javarészt a légiósokra támaszkodik. Jó hír, hogy Zeller Dóra felépült bokasérüléséből, így ott lehet a válogatottban, ahogyan Jakabfi Zsanett is. Utóbbi főszerepet vállalt klubja hétközi Bl-győzelmében.
Ami a keretet illeti, a kapitány több fiatalt is meghívott, így a Ferencváros bajnokcsapatának kapusát, Samu Annát, az MTK-s Pinczi Anitát, illetve a kókai Kocsán Petrát, de újra bekerült Zágor Bernadett és Fenyvesi Evelin is.
Amit tudni érdemes
A találkozót eredetileg a felcsúti Pancho Arénában rendezték volna, ám a stadion foglalt lesz, így a Groupama Arénában lesz a mérkőzés. Az eredeti kezdési időpont 18 óra volt, ám a televízió kérésére két órával előrébb hozták, ími azt jelenti, hogy 16 órától fogadjuk a törököket.
AKTUÁLIS JEGYINFORMÁCIÓK A MAGYAR-TÖRÖKRE!!
Jegyet – most már – minden tervezett értékesítési helyszínen (Syma, Bálna, Groupama) lehet vásárolni, mind felnőtt (500 HUF), mind gyermek (14. életévét be nem töltött – 250 HUF).
Sajnos klub-, illetve futball-kártyával NEM rendelkezők csak személyesen tudják megvásárolni jegyüket, más helyettük nem
veheti meg.
A klub- és futball-kártyával RENDELKEZŐK mind online, mind mások által is megvásárolhatják jegyüket – utóbbi esetben a kártya száma szükséges.
A keret:
Szőcs Réka (ACF Fiorentina – olasz), Samu Anna (Ferencváros) – kapusok
Szeitl Szilvia (1. FC Femina), Tálosi Szabina (SC Südburgenland – osztrák), Szabó Viktória (1. FC Lübars – német), Tóth Gabriella (Werder Bremen – német), Rácz Zsófia (1. FC Lübars – német), Mosdóczi Evelin (Ferencváros), Tóth II Alexandra (SC Südburgenland – osztrák), Pinczi Anita (MTK Hungária) – védők
Hummel-Smuczer Angéla (MTK Hungária), Nagy Lilla (MTK Hungária), Fenyvesi Evelin (Ferencváros), Szuh Erika (FC Neunkirch – svájci), Csiszár Henrietta (1. FC Lübars – német), Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg – német) – középpályások
Zeller Dóra (TSG 1899 Hoffenheim – német), Sipos Lilla (St. Pölten-Spratzern – osztrák), Vágó Fanny (St. Pölten-Spratzern – osztrák), Kaján Zsanett (MTK Hungária), Zágor Bernadett (Ferencváros), Kocsán Petra (Kóka-FNLA) – támadók
Biztonsági tartalék: Németh Júlia (kapus, Ferencváros)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.