Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az Everton legendás edzője 69 éves korában hunyt el.
Howard Kendall játékosként és edzőként is nagy sikereket ért el az Evertonnal. Karrierjét a Prestonnál kezdte, ahol 4 évet húzott le. Ez idő alatt 104-szer léphetett pályára és 13-szor talált a kapuba. 1964-ben ő volt a legfiatalabb játékos, aki a Wembleyben pályára léphetett Fa-kupa döntőn, ekkor mindössze 17 éves és 345 napos volt.
1967-ben szerződött az Evertonhoz. Eredeti posztja hátvéd volt a Prestonnál, de új klubjánál előrébb tolták és középpályásként kellett megállnia a helyét. 1969-70-es szezonban megnyerték az angol első ligát. Kendall ezután csapatkapitány lett, de sok öröme nem lehetett ebben, mivel a gárda szenvedett. 1972-73-ban csak a 17. helyen végeztek. 1974-ben eladták a Birmingham Citynek, ahol 4 évet töltött el, segítve a csapatnak túlélni az angol első ligát.
A következő megálló Stoke volt. 1977-ben, a csapatban a fő feladat a kiesés után azonnali visszajutás volt. A gyenge szezonkezdet után, azonban edzőváltás történt. Easthamet Durban váltotta. Az új menedzser játékos-edzőnek nevezte ki Kendallt. Jó döntésnek bizonyult, mivel a csapat 3. helyet megszerezve újra visszajutott az első osztályba. Durban maradásra akarta bírni, de szezon után, inkább a 3. ligás Blackburn Rovert választotta. Itt két évet töltött el, majd visszatért az Evertonba.
1981-ben azért tért vissza az Evertonba, hogy munkásságának köszönhetően a klub újra a régi fényében tündökölhessen A Merseysidei 1985 és 1987-ben bajnoki címhez juttatta. ráadásul az Fa-kupa is a vitrinbe került 1984-ben. A következő szezonban megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját is. Egyik legsikeresebb igazolása Gary Lineker volt, aki az 1985-86-os szezonban 30 gólt szerzett.
Evertonban eltöltött évei után, még megfordul az Atletico Bilbaoban, a Manchester Cityben, majd egy kis görög kitérő után ismét Anglia következett. Pályafutását 1998-1999-ben a görög Ethnikos Piraeusban fejezte be.
Az Everton közleményben jelentette meg, hogy Kendall a szerettei körében távozott el a Southport-i kórházban.
kép: BBC
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.