Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság alapszakaszának végéhez érkezünk. Németh Krisztián együttese már bejutott a rájátszásba, s a magyar labdarúgó klubja a San Jose ellenfeleként maradt alul, ezzel együtt pedig a nyugati partiak nélkülözhetetlen sikert arattak. A New York-i City is vereséggel zárt, de az Orlando a sikerével életben tartotta a reményt.
Orlando City – New York City 2-1 (0-1)
Helyszín: Citrus Bowl – 43.179 néző
Gólszerzők: Larin (62′, 70′), ill. Siriboe (45+2′)
Teljességgel tét nélküli volt az MLS most futó szezonjának hátralévő részét tekintve a vendégeknek, miközben a hazaiaknak az utolsó szalmaszálba kapaszkodást jelentette ez a meccs. Az Orlando a metropolisz, azaz a New York klubját fogadta. A publikum kevés lövést láthatott, viszont gólokból ennek ellenére sem volt hiány. Az első játékrész hosszabbításának 2. percében esett a meccs első találata, amit még kettő követett. Elsőként Siriboe volt eredményes, ezzel pedig a New York-i csapat tagjai vonulhattak előnnyel az öltözőbe. A fordulást követően Larin gondoskodott arról – aki a 62. és a 70. minutumban is betalált – , hogy a hazai együttes nyerje meg a találkozót. Ezzel a győzelemmel maradt még esélye az Orlandonak, hogy október 25-én kiharcolja a Playoffba jutást.
San Jose Earthquakes – Sporting Kansas City 1-0 (0-0)
Helyszín: Avaya Stadion – 18.000 néző
Gólszerzők: Godoy (47′)
Úgy lépett pályára a San Jose-i Earthqaukes, hogyha nem sikerül győzniük, akkor biztosan nem vehetnek részt a liga 2015-16-os rájátszásában. A hazaiak sikerének eléréséhez Németh Krisztián csapatán, a már Playoff-ba jutott Sportingon át vezetett az út. Több tekintetben is kiegyenlített volt a mérkőzés – melynek 59. percében lépett pályára Anort váltva a magyar támadó – , ám legfontosabb szempontot tekintve nem volt egyenlőség. A második félidő elején, két percnyi játékot követően Wondolowski labdáját Godoy juttatta a kapuba, s a lefújásig nem is esett több találat. Győzelmével jelenleg rájátszást érő helyen a San Jose, de még nem dőlt el a csapat sorsa, melyet még ezen a hétvégén megelőzhet a Portland, de az Earthquakes-nek is lesz még egy meccse.
A folytatásban:
okt. 17. 20:00 Toronto FC – Columbus Crew (Eurosport 2)
okt. 18. 01:30 New England – Montreal Impact
okt. 18. 03:30 Real Salt Lake – FC Dallas
okt. 18. 20:00 D.C. United – Chicago Fire
okt. 18. 21:00 New York Red Bulls – Philadelphia Union
okt. 18. 23:00 Houston Dynamo – Seattle Sounders (Eurosport)
okt. 19. 01:00 L. A. Galaxy – Portland Timbers (Eurosport)
A góllövőlista élmezőnye:
1. Kamara (Columbus Crew), Giovinco (Toronto FC) – 22 gól
3. David Villa (New York City), Keane (Los Angeles Galaxy),Larin (Orlando City) – 17 gól
5. Wondolowski (San Jose Earthquakes) – 16 gól
6. Wright-Phillips (New York Red Bulls) – 15 gól
8. Martins (Seattle Sounders) – 14 gól
9. Adi (Portland Timbers) – 13 gól
10. Altidore (Toronto FC) – 12 gól
11. Bruin (Houston Dynamo), Dwyer (Sporting Kansas City) – 11 gól
Köszönjük a tabellát az eredmenyek.com oldalának
Kép forrása: mlssoccer.com
Nagy Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.