Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az idei szezonban eddig keretbe sem kerülő Stieber Zoltán télen távozhat Hamburgból, állítja a Bild című német lap.
Stieber tavaly került a jelenlegi csapatához, és kulcsjátékosnak számított egész szezonban, nagy szerepe volt a bentmaradás kiharcolásában. Az idei bajnokságban azonban Bruno Labbadia edző abszolút nem számít a magyar válogatott játékosára, hiszen még a meccskeretbe sem nevezte eddig. Apropó válogatott! Stieber nyáron még a nemzeti csapatunkban is alapembernek számított, Finnországból az ő bombagóljával sikerült elhozni a három pontot, azonban a hamburgi mellőzése erre is kihatott. Bernd Storck ugyan Románia ellen még kezdőként vetette be Stiebert, azonban a legutóbbi két selejtezőre már meghívót sem kapott, ahogyan a másik Bundesligás légiósunk, Szalai Ádám sem, a kapitány pedig a játék hiányával indokolta a kihagyásukat. Éppen ezért szeretne távozni Stieber Hamburgból, melyre állítólag engedélyt kapott a vezetőségtől. Hogy ez a távozás kölcsönbe fog-e történni, vagy végleg, azt még nem tudni, de valószínűleg Stiebert jelenleg ez foglalkoztatja a legkevésbé, csak kapjon játéklehetőséget valahol, és nyerje vissza újra a formáját, mert a válogatott számára is szükség van egy jó Stieber Zoltánra.
Munkácsi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.