Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Már két héttel ezelőtti kinevezése előtt is egyfajta csoda elhozójaként vártak Jürgen Kloppra, ám a német menedzser még most is alig győzi lehűteni a kedélyeket. Hiszen ő sem teheti azonnal bajnokká, a Premier League-ben még sosem első „Vörösöket”.
Ráadásul Klopp még mindig csak egyetlen meccsen van túl a Mersey-parti együttesnél, amelyen a Spurs ellen egy gól nélküli döntetlen született. Persze apró jelek már látszódnak a csapat játékának pozitív változásán, ám kár lenne egyből varázslatot várni a német mestertől.
„Nem adott nekem senki egy varázspálcát, akármit is mondanak. Nagyon jól tudják, hogy mire vagyok képes. Van kitűzött célom, képesnek kell lennünk a talpra állásra.” – nyilatkozta Klopp, a Sportbildnek.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.