Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Tegnap este az Európa-Liga I csoportjában rendezték meg a Fiorentina-Lech Poznan mérkőzést. Az olaszoknak fontos volt ez a találkozó, mert így felzárkózhattak volna a Basel együttesére és továbbjutást jelentő pozícióban állhattak volna. Azonban nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogy azt ők elképzelték és végül 0 ponttal kullogtak haza, miután Lovrencsics Gergő hathatós segítségével 2:1-re kikaptak.
A violák portugál trénere, Paulo Sousa a mérkőzés utáni nyilatkozatában kifejtette, hogy szerinte mi is volt a gond. Nyilván, ezt megtette volna megannyi Fior szurkoló is ,csak éppen magának a trénernek. Mindenesetre így nehéz helyzetbe hozta magát az olasz csapat, akik 3 pontjukkal utolsó helyen tanyáznak a csoportban.
“Ma nagyon lassú tempóban játszottunk, mert az ellenfelünk nagyon mélyen játszott 2 erős vonalban.”
“A mi vonalaink azonban nem voltak a megfelelő pozícióban a labda visszaszerzésénél. Nagyszerű lehetőségeink voltak az elején és ha azokból gólokat tudtunk volna szerezni, akkor megnyíltak volna a területek és önbizalmat adhatott volna. Ellenben a Poznan sokkalta magabiztosabb lett, ahogy teltek a percek. “
“Az ellenfelünk olyan mélyen védekezett, hogy az egyetlen opciónk a távoli lövések voltak a 16-ról vagy azon kívülről. “
Nesze semmi fogd meg jól nyilatkozattal valószínűleg nem magyarázta meg a vereséget a szurkolóknak a tréner, aki amilyen jól összerakta csapatát a Seria A-ra (olasz bajnokság),olyan gyengén játszik az EL-ben. A Basel ellen szintén vesztett a Fiorentina úgy, hogy vezetett csapat. Egyedüli győzelmüket a Belenenses ellen aratták. Hozzá kell tenni, hogy nem veszett el minden remény az olaszok számára. Érdekes lesz a csoport alakulás az már biztos. Innentől kezdve minden egyes pontért vért kell majd izzadni. Szóval mindenki TV elé!
Apropó Seria A. A Lilák az AS Romat fogadják majd a hétvégén. Biztosak lehetünk abban, hogyha a Fior elveszíti azt a mérkőzést is, komolyan meg fogják találni Sousat. Ahogy ismerhetjük az olasz lapokat, még az esetleges edzőváltás témáját is be fogják dobni. Sousat pedig ki, persze csak képletesen.
fotó: vocidisport.it.
Borbély Szabolcs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.