MK: Négyes fokozatú Fradi, sovány előnyben a Vidi

A címvédő nem kegyelmezett aktuális ellenfelének, míg a rangadón ezúttal a Videoton örülhetett.

FTC-Ujpest01-PZ

Meghatározta az összecsapás képét a korai csákvári kiállítás, nem mintha egy percnyi kétség is lett volna, melyik csapat is az erősebb. Ugyanakkor ki kell emelni, hogy az emberhátrány ellenére „csak” alig túl a félidő derekán kezdte meg a gólgyártást a Ferencváros, ekkor Leandro érkezett a legjobb ütemben, majd nem sokkal később Sesták vágta a léc a lá a másodikat. A szlovák válogatott egyre jobban, és eredményesebben futballozik, így nincs nehéz dolga Thomas Dollnak, aki úgy rotálhatja együttesét, hogy szemernyit sem veszít erejéből. Fordulás után szinte azonnal nőtt a különbség Busai Attila révén, mígnem a pontot az i-re Varga Roland tette fel öt perccel a szünet után. Ezt követően visszavett a hazai együttes, pedig, ha nem takarékoskodik, simán kiüthette volna a Csákvárt, amely a hajrában szépíteni tudott, Csilus könyökölt, amiért pirosat kapott, a megítélt büntetőt Molnár váltotta gólra.

Ferencváros – Csákvár 4-1 (2-0)
g.: Leandro (25.), Sesták (32.), Busai (49.), Varga R. (51.) ill.: Molnár Cs. (90+3., 11-esből)
kiállítva: Csilus Á. (90+2.) ill.:Gróf D. (14.)

kiskok

Visszavágott a Videoton a Haladásnak, igaz minimális előnyt szerzett Horváth Ferenc együttes Szombathelyen. Mint ismert, a vasiak a bajnokságban eddig kétszer találkoztak a piros-kékekkel, és mindkét alkalommal egy-egy góllal győzték le mostani vendégüket, legutóbb éppen szombaton. Nos, sokáig úgy tűnt nem látunk gólt, de aztán a második félidő elején a sokat kritizált Kovács István bevette a hazaiak kapuját. Ez a siker némileg feledteti az elmúlt hetek bosszantó vereségeit, de vigyáznia kell a visszavágó előtt a fehérváriaknak.

Haladás – Videoton 0-1 (0-0)
g.: Kovács I. (51.)

(fotók: fradi.hu; vidi.hu)

Gavalovits Sándor