Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az európai kupaszereplés idén még az átlagosnál is fontosabb az angol és olasz csapatok számára, ugyanis ádáz küzdelem folyik a “harmadik legerősebb bajnokság” címéért. Lentebb kifejtjük miről is van szó pontosan.
Az UEFA úgy számolja a bajnokságok erősségét, hogy koefficiens pontokat ad az országok csapatainak Európában nyújtott teljesítményük alapján. Mindig egy öt éves ciklust néznek, ez alapján jelenleg a La Liga a legerősebb, utána jön a Bundesliga, majd fej-fej mellett a Premier League és a Serie A.
És hogy ez miért olyan fontos? Ezen lista első három helyezettje 4 csapatot indíthat a BL-ben (3 automatikusan kvalifikálja magát, a negyedik pótselejtez), míg a 4. már csak 3-mat. Úgy tud előzni egy bajnokság a másikkal szemben, ha jobban teljesít, tehát több győzelmet arat az európai kupaporondon, tehát a BL mellett az EL is számít. Ezen a héten mindkét ország csapati jól teljesítettek, az angolok közül az Arsenal kikapott ugyan, de mindenki más nyert, míg az olaszoknál a Juve ért el döntetlent a többiek győzelme mellett. A két ország közti különbség mégis csökkent, mert hiába szerepel több angol csapat, a szerzett pontokat elosztják azzal a számmal, ahány csapat indult a szezon elején valamelyik kupasorozatban. Az angolok 8 csapatot indítottak, közülük a West Ham és a Southampton már kiesett, míg olasz oldalról csak a Sampdoria búcsúzott eddig.
Jelenleg 3,72 pont a különbség a Premier League javára, ez egy szezon alatt behozható. Ha az olaszok képesek ennyit hozni az angolokon idén, az azt jelentené, hogy a 2017/18-as szezonban már négy csapatot indíthatnának a BL-ben. Ha ez idén nem sikerülne, a következő szezont előnyből kezdenék az olaszok (0,17 ponttal lennének jobbak), mert ekkor a 2011/12-es szezon esne ki, ahol az angolok rengeteg pontot szereztek főként a Chelsea BL-győzelmének köszönhetően.
Ez a szezon tehát kritikus lesz mindkét ország csapatai számára, érdekes lenne, ha a kieséses szakaszban összesorsolnának angol és olasz csapatokat, tisztábban látnánk, hogy kik is az erősebbek.
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.