Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Sevilla elleni 1–0-s vereséget követően, gyakorlatilag a lefújás pillanataiban azonnali hatállyal lemondott a Valencia labdarúgócsapatának vezetőedzői tisztségéről Nuno Espirito Santo.
Mint azt korábban megírtuk a Valencia vasárnap este a spanyol bajokság 13. fordulójának záró mérkőzésén kettős emberhátrányba szenvedett egy gólos vereséget a Sevilla vendégeként. A Sao Tomén született 41 éves portugál tréner tavaly nyáron érkezett a Rio Avétól. A tavalyi idényben a Bajnokok Ligája selejtezőt érő negyedik helyre gardírozta a Denevéreket, majd az idei szezon elején a főtáblát is kiharcolta a csapattal, ez után 2018-ig érvényes szerződéshosszabbítást kapott a klubtól, ám ezt követően az őszt pocsék formában kezdték, és a Bl-ben sem állnak a legjobban.
„Beszéltem az elnökkel és a vezetőség tagjaival már a mérkőzés előtt. A játékosaim semmit sem tudtak az elhatározásomról. Nagy megtiszteltetés volt, hogy a Valenciát irányíthattam” – köszönt el Nuno a mérkőzés után.
Az őszi gyengélkedés természetesen kikezdte pozícióját, a szurkolók egy része is ellene fordult. A csapat jelenleg csupán a kilencedik helyen áll a bajnokságban, és a Bl-ben is csak a harmadik helyen állnak egy körrel a vége előtt, ráadásul nem éppen egy halálcsoportban. (Zenit, Lyon, Gent) Találgatások szerint jövője amúgy is eldőlt volna a jövő heti Valencia-Lyon Bl találkozó után, Nuno azonban hamarabb eldöntötte saját sorsát…
Konkrét utódról még nem tudni, de természetesen a találgatások már elkezdődtek a hispán sajtóban. A hírek a korábban a Barcelonát irányító holland Frank Rijkaard vagy a dán Michael Laudrup érkezéséről szólnak.
Fotó: wikipedia
Becz Tamás
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.