Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hivatalossá vált, hogy az újkori magyar futball egyik leghűségesebb labdarúgója újabb három esztendőre írt alá.
Nem sok olyan játékos akad az idei mezőnyben, aki több évig futballozott ugyanannál a csapatnál. Nos, Kanta József e tekintetben „fehér hollónak” számít, hiszen amióta 2004 nyarán bemutatkozott a kék-fehéreknél egyetlen más csapat mezét sem öltötte magára. Ebben a lassan tizenkét évben nyert bajnoki címet (2008), ezüstérmet (2007), bronzérmet (2005), az NB II-ben bajnoki elsőséget (2012), de volt kupadöntős (2012), és szuperkupa-győztes is klubjával (2008). Egyénin elismerései is ide kívánkoznak: 2006-ban az Év felfedezettjének járó Puskás Ferenc-díjat, 2008-ban az Év játékosának járó Bozsik József-díjat kapta meg. Kanta eddig három alkalommal viselhette a nemzeti dresszt, kétszer egy ciprusi nemzetközi tornán (2007), míg egy alkalommal Kuvait ellen.
A magyar élvonalban 237 meccsen 96 gólt szerzett.
Az MTK 2018. június 31-ig hosszabbított a klublegendának számító középpályással, a harmincegy éves játékos tehát biztosan csapatkapitányként vezeti ki együttesét a jövőben az új arénába is, illetve örökre beírja magát a klub históriáskönyvébe.
(fotó: mtk.hu)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.