Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A milánói együttes komoly erősítéseket hajtott végre a nyár folyamán, ennek pedig egyértelmű jelei meg is mutatkoztak, az együttes vezetőedzője, Roberto Mancini azonban nem dőlne hátra, és a Chelsea egyik oszlopát is megszerezné.
Az Inter nyári igazolásai többnyire jól „ülnek”, Martin Montoya megszerzésével azonban egyelőre nagyon mellényúltak az olaszok. A Barcelona korábbi védője képtelen beverekedni magát az együttesbe, Roberto Mancini pedig tulajdonképpen már le is mondott róla, mivel a posztjára egy igen komoly nevet igazolna.
A London Evening Standard értesülése szerint ugyanis az Inter januárban mindent megtenne annak érdekében, hogy megszerezze a Chelsea szerb válogatott bekkjét, Branislav Ivanovicot. Az olaszoknak ráadásul nagyban segíthet, hogy a londoniak csak egy évvel hosszabbítanák meg a védő nyáron lejáró szerződését, ő pedig nem nagyon akar ebbe belemenni.
Ivanovic érkezésével borítékolható lenne, hogy Montoya számára idő előtt véget érne a milánói kaland.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.