Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ismét ülésezett a Fegyelmi Bizottság, amely a pénzbüntetésekkel sem spórolt.
Kezdjük a piros lappal kiállított játékosokkal. A diósgyőri Miroslav Grumic és az MTK-ban futballozó Gera Dániel 2-2 bajnokin nem léphet pályára, míg Remili Mohamed a hátralévő három fordulóban nem léphet pályára a játékvezető megsértése miatt.
És akkor a pénzbeli szankciók
Százezer forintot fizethet Tamás Gábor, a DVTK gazdasági vezetője, aki napraforgó maggal dobálta a játékvezetőt a Paks elleni összecsapáson, valamint sértegette a bírót.
Ugyancsak százezret fizet az Újpest, amely megbotránkoztató rigmusokat, és más sportszervezetet szidalmazó drukkerei miatt, mint visszaeső kapott büntetést. Nem maradt ki a szórásból a Ferencváros sem, amely hasonló okokból 50 ezer forintos bírságot kapott.
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.