Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az Everton menedzsere Roberto Martinez szeretne erősíteni a csapat keretén, de csak abban az esetben, ha az egyik alapember távozna tőlük. Ez a játékos nem más, mint John Stones. Az angol tehetség helyére pedig Calum Chamberst szemelte ki a spanyol tréner.
A The Sunday People információja szerint az Everton szeretné leigazolni az Arsenal védőjét, Calum Chamberst, de csak abban az esetben, ha John Stones távozna a téli átigazolás folyamán.
Calum Chambers a Southampton utánpótlásában nevelkedett, majd természetesen ott is lett profi labdarúgó. Az ifjú angol védő már 18 esztendősen bemutatkozhatott a Premier League-ben és rögtön a „szentek” egyik alapemberének számított. Összesen 22 bajnokin kapott lehetőség. A 2014 nyári átigazolási piac során az Arsenal csapott le Chambersre, akik 16 millió fontot pengetett ki érte. Az „ágyúsoknál” is megkapta a bizalmat, hiszen 23 alkalommal léphetett pályára az angol 1. osztályban, ebből pedig 19-szer volt kezdő. Az idei szezonban azonban már kiegészítő embernek számít az ifjú Calum. Minden frontot egybe véve 45-ször húzhatta magára az Arsenal szerelését. Chambers már az angol válogatottban is bemutatkozhatott 2014 szeptemberében. Eddig 3 alkalommal kapott lehetőséget az angol nemzeti csapatban.
Képforrása: www.skysports.com
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.