Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Vasárnap délután rendezték a Bundesliga 16. fordulójának soron következő mérkőzését. A gelsenkircheniek Augsburgba látogattak.
Augsburg – Schalke 04 2:1 (1:0)
Gólszerzők: Jeong-Ho (34’), Caiuby (92’) ill. Kolasinac (70’)
A tabellán elfoglalt hely alapján előzetesen sima vendéggyőzelemre számított a többség. A Schalkét elkísérő szurkolók is ebben a reményben érkeztek Augsburgba.
Tegnap már a Manchester City – Swansea mérkőzésen láthattunk ilyet. Ott Touré lövésébe ért bele Nacho’. Ezen a meccsen is hasonlóan született meg a hazai találat. A 34. percben Kohr eresztett meg egy lövést, Hong beleért, de ez volt a szerencséje. A labda irányt változtatott, ami megzavarta a kapust, ezzel meg is szerezte a vezetést a hazai csapat.
A második játékrészben a 70. percig kellett várni az egyenlítő gólra. Coupo-Moting készítette elő a labdát Kolasinacnak, aki a kapus mellett ellőtte a labdát. Ezzel döntetlen az állás. A mérkőzés végén, azonban magához tudta ragadni a három pontot az Augsburg. Caiuby kapásból lőtte el a labdát a büntetőterületen belülről. A jól megküldött lövés a hálóban kötött ki. Ezzel a győzelemmel az Augsburg a 13. helyen áll, a Schalke a 8.
kép: Augsburg Facebook
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.