Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az idei utolsó fordulóban a Bayern München csapata magabiztosan várta soros bajnokiját a Hannover vendégeként, lévén a címvédő „félidőhöz” érkezve igazán még a második helyen álló Dortmundtól se kellett, hogy igazán tartson. Hát még a mai napot követően.
Bundesliga – 17. forduló
Hannover – Bayern München
Ugyan kissé unott játékot mutattak be a bajor sztárcsapat zsenijei, az a bizonyos „minimál” is elég volt a három pont megszerzéséhez, ugyanis a kiesőzónában küszködő Hannover, amely szinte végig a védekezésre volt kénytelen koncentrálni. Utóbbi pedig az álmoskönyv szerint se jelent jót, ha több mint egy félidőn keresztül teszi ezt egy csapat, ráadásul gólhátrányban.
És mivel Kölnben megfelelően alakult a végeredmény, így a Guadiola-gárda nyolcpontos előnnyel várja a tavaszi folytatást, a német bajnokság csúcsáról.
Végeredmény: 0-1 (0-1)
Gólszerző: Müller (40. perc-büntetőből)
1. FC Köln – Borussia Dortmund
Kölnben tehát nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt előzetesen vártuk volna, ugyanis a kb. 50 ezer drukker kiszurkolta a hazai sikert a Dortmund ellenében. Pedig a 18. percben már a vendégek vezettek, és tartották is előnyüket több mint egy órán át. Csakhogy az utolsó tíz percben huszáros hajrát vittek véghez a „Kecskések”, és a 90. percben már a győztes góljuknak örülhettek.
Konklúzió 1. : Ilyen becsületes kitartással aligha lesz a továbbiakban gondja a kiesés elleni harcban, a kölnieknek. Konklúzió 2. : A Borussia kiemelkedően a második legerősebb német együttes. De csak a második…
Végeredmény: 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Zoller (82. perc), Modeste (90.), illetve Papastathopoulos (18.)
Ingolstadt – Bayer Leverkusen
Így karácsony előtt már nem sok kedve volt a Bundesliga csapatainak a meccselgetéshez, ez pedig jócskán meglátszik a szombati góltermésen is. A Leverkusen is csak egyetlen góllal tudta felülmúlni az Ingolstadtot, a hős pedig nem volt más, mint a „Gyógyszergyáriakat” az egész szezonban a hátán cipelő Chicharito.
Végeredmény: 0-1 (0-1)
Gólszerző: J. Hernández (73. perc)
Hamburg – Augsburg
Senki sem tagadhatja, hogy a Stieber Zoltánt szokás szerint mellőző Hamburg olykor egészen lélektelen játékkal bizony bele tud szaladni egy-egy nagyon ciki vereségbe. Nos, a mai Augsburg elleni hazai zakó éppen ilyen volt.
Végeredmény: 0-1 (0-0)
Gólszerző: Morávek (76. perc)
Eintracht Frankfurt – Werder Bremen
Végeredmény: 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Meier (31. perc, Aigner (48.), illetve Pizarro (29.)
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.