Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Kirajzolódóban van Gary Neville első igazolása a Valencia mestereként, a korábbi kiváló védő ugyanis komolyan gondolkodik a Porto középpályásának, Giannelli Imbulának a megszerzésén.
A Denevérek számára egyelőre nem a tervek szerint alakul az idény, az eredmények javulása érdekében pedig Gary Neville januárban lépne is, és kissé megerősítené együttesét. A francia Le 10Sport pedig már tudni is véli, ki lehet az angol első szerzeménye.
A hírek szerint a tréner az Olympique Marseille korábbi középpályását, Giannelli Imbulát nézte ki, elképzelését pedig nagyban segítheti, hogy a játékosnak nagyon nem jött be a váltás, és jobbára csak padozik a Portónál.
Neville feje ugyanakkor főhet is, ugyanis a Valencia mellett a Milan, az Arsenal, a Chelsea és a Tottenham listáján is szerepel Imbula neve.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.