Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Alaposan átalakulhat a Los Angeles Galaxy labdarúgócsapata a holtszezonban. A Steven Gerrard fémjelezte csapat könnyen elképzelhető, hogy újabb veterán angol klasszissal erősödik. Ez azonban még kérdőjeles, az azonban már biztos, hogy távozik a csapat irányítója a brazil Juninho.
Mexikóban folytatja pályafutását a 26 esztendős brazil irányító Juninho, a Los Angeles Galaxy kulcsembere. A Tijuana ugyanis hivatalosan is bejelentette, hogy mind a játékossal, mind pedig klubjával sikeresen megegyezett. A mexikói csapat több mint a piaci ár (600 ezer euró) háromszorosát, 2 millió eurót tett le az asztalra átigazolási díj gyanánt.
Juninho 2010-ben került a Galaxy-hoz, idő közben pedig ingázott Los Angeles és Sao Paulo között. Idő közben az MLS-ben szereplő alakulat kulcsemberévé nőtte ki magát, s 2013 óta a csapat alapemberének számít. A mögöttünk álló 2015-ös szezonban minden sorozatot figyelembe véve 37 mérkőzésen szerepelt, átlagban 83 percet töltött a pályán, gyakorlatilag kirobbanthatatlan volt. Egy korszak azonban most lezárult, irány Mexikó, egy új bajnokság, egy új közeg és kultúra.
Ami pedig a Tijuana labdarúgócsapatát illeti, a gárda nem szerepelt jól a legutóbbi félszezonban. Az Aperturában 17 mérkőzésen 5 győzelmet 1 döntetlent és 11 vereséget tudott felmutatni a csapat. Ez a produktum hátulról ezüstérmes pozícióra volt elegendő. A Clausura nemsokára kezdetét veszi, a csapatok január 10-én kezdik meg a küzdelemsorozatot.
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.