Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Stoke Citynél is jól alakult a karácsony. Sikerült egyik legjobb játékosukkal megegyezni, így a jövőben nem kell attól tartaniuk, hogy esetleg eligazolna.
Erik Pieters elkötelezte magát a klub mellett. A bal bekk kiváló szereplése ebben a szezonban megtérült. A 27 éves holland játékos szerződését a klub 2020-ig meghosszabbította.
Pieters nyilatkozatában elmondta, hogy nagyon szeret itt játszani, és ez már az első pillanattól így volt, amióta ide igazolt. Úgy véli, hogy a csapat egyre jobb lesz, és ő részese akar ennek lenni.
A balhátvéd 2013-ban hagyta ott a PSV Eindhovent a Stoke kedvéért. Azóta 84 alkalommal lépett pályára Angliában, és összesen 1 gólt szerzett.
kép: BBC
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.