Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Itt a hétvége, így természetesen jön, melyben soha sincs megállás. A Premier League-ben a 18. forduló kerül megrendezésre. A világ legerősebb bajnokságában, ahogy azt megszokhattuk soha sincsenek unalmas mérkőzések. Reménykedünk benne, hogy ez a mai nap folyamán sem lesz másképp.
A szokásos szombati meccsrengetegnél még a megszokottnál is több lesz, hiszen a Premier League 18. fordulójában az összes mérkőzés ma kerül megrendezésre, ez természetesen azt jelenti, hogy 10 összecsapás lesz lebonyolítva.
A nyitó mérkőzésen a Stoke City a Manchester Unitedot fogadja a szokásos 13:45-ös kezdéssel. A „vörös ördögöknek” elég egy kisebb megingás, és az végzetes is lehet, hiszen az utóbbi években megtanulhattuk, hogy Mark Hughes legénysége felveszi a versenyt bárkivel, főleg a „nagyhalakkal”. A hazaiak legutóbbi 5 mérkőzésükből 2-őt behúztak, és ugyan ennyit vesztettek el, míg a vendégek 4 mérkőzés óta nyeretlenek.
A 16:00-ás időszakban hét fordulót bonyolítanak le, mely során több gigászi csapat is érdekelt lesz. A Chelsea együttese a jó formában lévő Watfordot fogadja a Stamford Bridgen. A londoni „kékek” tehát Guus Hiddink kezei alatt bizonyíthatnak már, mely nem lesz túl egyszerű feladat Flores tanítványai ellen. A holland menedzser, azonban elmondta sokat vár a játékosaitól. A fellendülőben lévő Bournemouth a kirobbanó idényt produkáló Crystal Palacet fogadja. Eddie Howe tanítványai jelenlegi formáját elnézve nem lesz egyszerű dolga Pardew legénységének. A Manchester City együttese a Sunderlandot fogadja. Pellegrini tanítványai egyre sebezhetőbbek, hiszen utóbbi 3 bajnokijukból 2-őt elveszítettek. Sam Allerdayce vezényletével bíztatóbb a vendégek helyzete, viszont a Citynek valószínűleg hazai környezetben nem fognak gondot okozni. A legkiemeltebb mérkőzés egyértelműen a Liverpool – Leicester City összecsapás lesz, hiszen Jürgen Klopp kezei alatt a hazaiak a nagyok skalpját rendre begyűjtik (a jelenlegi állás szerint a „rókák” is a jobbak közé sorolhatók), de a vendégek formáját tekintve ez nem lesz egyszerű feladat. Raineri tanítványai csupán 1 vereséget szenvedettek el, azt is hazai környezetben, így idegenben még nem találtak legyőzőre. A továbbra is nehéz helyzetben lévő Aston Villa a West Ham Unitedot fogadja. Slaven Biliv legénysége az utóbbi időszakban nem igazán tudja azt a szintet nyújtani, amit a szezon elején, de itt a javítási lehetőség. A Tottenham Hotspur a Norwichot látja vendégül. Pochettinoék hosszú idő után szenvedtek vereséget a 2 héttel ezelőtti Newcastle elleni bajnokin, míg Alex Neil fiai a United otthonában tudtak diadalmaskodni nem kevés mérkőzés lepörgésével. A Swansea City a West Bromot fogadja. A hazai együttes továbbra is rossz formának örvend, míg Pulisék hozzák a várt szintet.
A 18:30-as kezdés során a Newcastle United az Evertont fogadja. A „szarkák” az utóbbi hetekben két nagy skalpot is begyűjtött, míg a liverpooli „kékek” 4 meccs óta nyeretlenek, így Steve McClaren tanítványainak itt az esély a kieső zóna eltávolodásától.
A záró mérkőzésen a Southampton az Arsenalt fogadja. A “szentek” otthonában sosem egyszerű nyerni, viszont jelenlegi formájukat nézve ez nem biztos, így az “ágyúsoknak” továbbra is itt az esély, hogy tartsák a lépést a listavezetővel.
Szombat:
13:45 Stoke City – Manchester United (Digi Sport 1)
16:00 Liverpool – Leicester City (Digi Sport 1)
16:00 Chelsea – Watford
16:00 Tottenhem – Norwich
16:00 Swansea – West Brom
16:00 Aston Villa – West Ham
16:00 Manchester City – Swansea
16:00 Bournemouth – Crystal Palace
18:30 Newcastle – Everton (Digi Sport 1)
20:45 Southampton – Arsenal (Digi Sport 1)
Képforrása: bleacherreport.com
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.