Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Real Sociedad elleni vereség után meg lehet állapítani: gondok vannak Valenciában és nem biztos, hogy Gary Neville megoldást jelenthet majd.
16 pont hátrányban vannak a 4. helyezett Villarreal mögött a Valenciánál – a BL-selejtezős helyezés volt az elvárás a szezon előtt, de úgy tűnik, ez mégsem jön össze.
November 7 óta nem nyertek meccset a bajnokságban és az új edző, Gary Neville érkezése óta sem indultak el fölfelé. Láthatólag semmi pozitív változás sincs a csapat játékában – erre utalt a vasárnapi bajnoki az Anoetában, ahol 2-0-ra kikaptak a Real Sociedadtól.
Neville elmondása szerint nagyon csalódott volt, ma reggel pedig rendhagyó módon egy zárt körű beszélgetést folytatott a játékosokkal. A 40 perces diskurzust követően a keret még bennmaradt további húsz percre, hogy szót ejtsenek a hogyan továbbról.
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.