Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hivatalosan is megerősítette a Sampdoria azt a hírt, miszerint lecsaptak a Nerazzurrinál kegyvesztetté vált brazil balhátvédre, Dodóra.
Dodó 2014 nyarán érkezett Milánóba, Walter Mazzarri kifejezetten kedvelte a játékát és nem is teljesített rosszul. Roberto Mancini alatt viszont nem tudta beverekedni magát a kezdőbe, így most kölcsönadták a genovai együttesnek. Idén mindössze egy kupameccsen lépett pályára a még mindig csak 23 éves brazil, nem csoda tehát, hogy menni akart. A Sampdoria ráadásul komoly csapatnak számít, hiába gyengélkednek most a tabellán. Tehát egyáltalán nincs még veszve semmi Dodó számára, de arra ne nagyon számítsunk, hogy újra Inter-mezben látjuk, az ilyen kölcsönöknek a legritkább esetben az az eredménye, hogy az anyaegyesületénél marad a játékos.
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.