Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hétvégén rajtolt a lengyel élvonalbeli bajnokság tavaszi szezonja. A forduló pénteken indult és hétfőn zárult. (valahol lehet 4 nap is egy forduló…) A Viditől érkező középpályás a 78.percben lőtte a győztes gólt.
Gyurcsó Ádám a 2010/11-es bajnokság tavaszi szezonjában mutatkozott be a magyar élvonalban, így kétszeres bajnoknak mondhatja magát. A 25 éves szélső 2015 végén döntött úgy, hogy légiósnak áll, miután nem akarta meghosszabbítani december végén lejáró szerződését.
Igazán izgalmas mérkőzésen mutatkozott be új csapatában, hisz a Korona Kielce már 2-0-ra vezetett. A Pogon Szczecin az 59. percben a 34 éves Rafal Murawski révén szépített, majd a 70. percben Adam Fraczczak góljával egyenlített. A magyar középpályás nagy pillanata a 78.percben jött el, aki így győztes góllal mutatkozhatott be az Ekstraklasa Ligában.
A lengyel bajnokságban amúgy is jó mostanában magyar játékosnak lenni, hisz szombaton a Slask Wroclaw Gosztonyi Andrással a soraiban (90.percben cserélték le) 1-0-ra verte a Wisla Krakkot. (minden magyarnak azért nem lehet jó, hisz itt Guzmics Richárd játszik, végig a pályán volt egy sárga lapot gyűjtött be). A Lech Poznan (Lovrencsics Gergővel a kezdőben, de a 65.percben lecserélték, Kádár Tamás kimaradt) 5-2-re diadalmaskodott a Termalica ellenében. 73 percig tudta a csapatban a Legia Waschau csapata Nikolic Nemanját, aki ezen idő alatt is 2 gólt rámolt be Jagiellonia Bialystok kapujába, mely 2 gól is kellett a 4-0-ás győzelemhez. Nikolics továbbra is vezeti a lengyel góllövő listát 23 találattal.
https://www.youtube.com/watch?v=g7XR54Q7HA4
Kép forrása: vidi.hu
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.