Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A spanyol származású, de német állampolgár Oscar Corrochano lett a magyar U19-es válogatott új szövetségi edzője
Corrochano Németországban született, játékos-pályafutását alacsonyabb osztályú német kluboknál töltötte, de 30 évesen már az Eintracht Frankfurt utánpótlásában edzősködött. UEFA Pro licencevel rendelkezik, 2012-től a második vonalban szereplő Regensburg vezetőedzője volt. 2013-as korosztályos Európa-bajnokság végéig, a német U21-es válogatott másodedzője. Ezek után újra Frankfurtban dolgozott, Armin Veh vezetőedző munkáját segítette az első csapatnál, mely egy igen sikeres időszaka volt a frankfurti sasoknak. Tavaly júliusban, a Bayern Münchenhez szerződött, de itt játékosmegfigyelőként ténykedett. Innen került most az MLSZ-hez.
“Az első benyomásaim nagyon pozitívak, remek kollektíva dolgozik Telkiben, örülök, hogy Bernd Storck invitálására tagja lehetek a stábnak. A magyar labdarúgásnak mindig is voltak nagyszerű játékosai, szeretnék segíteni abban, hogy az utánpótlás a jövőben is kiemelkedő labdarúgókat adhasson a válogatottnak. A korosztályos csapatomnál jövő héten kezdjük a közös munkát, az első napokban a játékosok megismerése, a személyes kapcsolatok kialakítása lesz a legfontosabb feladat, a későbbiekben pedig az Eb-selejtező sikeres megvívása kerül középpontba“ – mondta az mlsz.hu-nak a frissen kinevezett szövetségi edző.
“Nagy öröm számomra, hogy egy széles látókörű, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, az utánpótlásfutballban jártas szövetségi edző érkezett az MLSZ alkalmazásába, aki örömmel vállalta a feladatot, és igazi kihívásként tekint a rá váró munkára. Oscar Corrochano elsődleges feladata a jelenlegi U18-as válogatott felkészítése az őszi Európa-bajnoki selejtezőkre, de emellett természetesen részt vesz a többi korosztályos csapat munkájában is.” – ezekkel a szavakkal méltatta, a felnőtt labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya, az MLSZ sportigazgatója Bernd Storck, az új edzőt.
Tehát az Labdarúgó Szövetség halad tovább a megkezdett úton, s a német példát követve, próbál meg felzárkózni a világ labdarúgásában.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.