Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Egyre nehezebb helyzetbe kerül Luis van Gaal és a Manchester United. A csütörtök esti Midtjylland elleni EL meccs előtti bemelegítésen ugyanis megsérült David de Gea.
A spanyol kapus ebben a szezonban 31 mérkőzésen lépett pályára, csapata meghatározó embere volt idén, és eredetileg ő volt nevezve a dán együttes ellen is. Ám tíz perccel a kezdőrúgás előtt De Gea egy kisebb sérülést szenvedett, ezért a második számú kapusnak Sergio Romeronak kellett beugrania.
A találkozó egyébként 2-1-es vereséggel ért végett a manchesteriek számára, a mérkőzést követően Van Gaal beszélt a történtekről. – „ A bemelegítésen történt, de azt nem tudjuk pontosan, hogy mi lehet a baja, meg kell várnunk a holnapi vizsgálatokat és akkor többet tudunk majd.”– mondta a holland.
A „vörös ördögöket” jelenleg az ág is húzza, hiszen nagyon sok a sérült a Manchester háza táján, már a nap sem indult jól számukra, hiszen jött az első rossz hír, ugyanis a csapatkapitány Wayne Rooney térdsérülést szenvedett a 2-1-re elveszített Sunderland elleni meccs folyamán és az orvosok szerint akár két hónapot is kihagyhat az egyre jobb formába lendülő csatár.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.