Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Serie A (olasz labdarúgó bajnokság) eheti fordulójának vasárnapi mérkőzésein olyan csapatok léptek pályára mint, az Atalanta, a Sampdoria, vagy az Udinese. Mindegyik csapat létfontosságú pontokért küzdött meg egymással. Lássuk hát milyen eredménnyel vették az egymásnak felállított akadályokat.
Carpi – Atalanta 1:1 (0:0)
Gólszerzők: Verdi (75.) ill. Kurtic (52.)
Mit is mondhatnék. Nem volt rossz az első félidő, sőt! Helyenként még látványosnak is mondható játékot láthattunk. Igaz, csak a vendég csapattól. Jóformán végig nyomták az első játékrészt, sok eredményt nem értek el. Ellenben a második félidőben már rögtön az elején sikerült gólt szerezni. Kurtic volt az, aki eredményes volt. Ahogy azonban lenni szokott, a Carpi úgy egyenlített ki, hogy alapvetően nem benne a mérkőzésben. Verdi büntetőből volt eredményes. Így az Atalanta csak egy ponttal tudott hazautazni.
Chievo – Genoa 1:0 (0:0)
Gólszerzők: Castro (51.)
Nagyon nehéz az első félidőről valamit is leírni. Semmi sem történt és akkor még sokat is mondtam. Sajnos a csapatok inkább az ellenfél játékának tördelésével, mintsem a sajátjukkal. A második félidő épp annyival volt izgalmasabb, hogy egy gól született, ami Castro nevéhez fűződik. Teljesen kiegyénített játékot hozott a találkozó, de sajnos a gólon kívül nem lehet megemlíteni semmit.
Sampdoria – Frosinone 2:0 (0:0)
Gólszerzők: Fernando (44.), Quagliarella (69.)
Már a legelejétől érezhető volt, hogy ki az úr a pályán. A Samp minden téren felülmúlta ellenfelét. Jól mutatja az eredmény is. Az első félidő végén, mikor már a vendégek elhitték, hogy megúszták kapott gól nélkül, jött Fernando és megszerezte a vezetést. A második játékrészben sem lankadt a hazaiak támadójátéka. Az exJuvés Quagliarella megduplázta a Sampdoria előnyét. A Frosinonenak lehetőségei sem voltak.
Udinese – Verona 2:0 (0:0)
Gólszerzők: Badu (31.), Thereau (56.)
A Verona mostanában egész stabil formát mutatott, míg a hazaiak elég kemény hullámvölgyön mentek keresztül, így a mérkőzés előtt még azt is mondhattuk volna, hogy a Verona verheti az Udineset. Ám jött a valóság. Már az első félidőben vezetett a hazai csapat, amit a másodikban megdupláztak. Magabiztosan húzták be a három pontot.
Borbély Szabolcs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.