Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Megannyi hír szólt már arról, hogy az argentin középpályás elhagyja a spanyol földet és új kalandok elé néz. Ám most napvilágot látott egy nyilatkozat egyenesen a Sevilla vezetőitől, miszerint szeretnék, ha náluk folytatná pályafutását a labdarúgó. Egy csapatnak ez pedig egy különösen rossz hír.
Ő pedig nem más, mint Ever Banega. Az argentin futballistának nyáron járna le a szerződése, amit eddig nem kívánt megújítani illetve jelenlegi csapatától (Sevilla) sem érkezett semmilyen megerősítés abba az irányba, hogy meg szeretnék tartani a játékost. Eddig.
“Megpróbáljuk megújítani a szerződését.” – nyilatkozta José Castro Carmona, a Sevilla jelenlegi elnöke.
“Ever egy páratlan játékos, aki a top játékot tud nyújtani. Még mindig megvan az esély arra, hogy hosszabbítsunk vele.”
Ez pedig igen rossz hír egy csapat számára. Ez a csapat pedig az Inter. A milánói együttes már régóta kinézte magának a középpályást, arra a célra, hogy megerősítse vele a támadó játékot illetve, hogy egy kis színt vigyen a focijukba. Olasz lapok már kész tényként közölték Banega Interbe való szerződését, ami így könnyen besülhet. A nyár egyik nagy sztorija lehet majd az övé.
fotó: goal.com
Borbély Szabolcs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.