Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Négy párharcból egy bizonyosan eldőlt, így a másik háromra érdemes figyelni, különösen a két rangadó visszavágójára.
Tét az elődöntő, így aztán hibázási lehetősége már nincs a csapatoknak. Egy továbbjutás már eldőlt, míg a másik három összecsapáson várható még fordulat.
2016. március 1.
18.00 Debrecen – Nyíregyháza (III.) – tv.: m4 Sport
Nagyerdei stadion, vezeti: Vad II. István
Minimális előnyt szerzett az odavágón Kondás Elemér együttese, amely így igencsak jó helyzetből várja a visszavágót, ám nem feledjük, Mátyus János csapata képes a meglepetésre, hiszen – bár NB III-as a Szpari – élvonalbeli rutinnal felvértezett játékosok állnak a szakember rendelkezésére. Ráadásul a tavalyi keret magja egyben maradt, így aztán nem vár könnyű összecsapás a hazaiakra. A DVSC mestere kissé felforgatott csapattal vághat neki a kedd esti összecsapásnak annak tükrében, hogy a bajnokikon fontos szerepet betöltők pihenhessenek. Eltiltottja nincs a hajdúságiaknak.
Ellenben Mátyus János gondolkozhat, kivel pótolja Rubus Tamást, aki az odavágón piros lapot kapott.
Ami a két együttes legutóbbi bajnokiját illeti, a Loki döntetlent ért el Újpesten, míg a Szpari magabiztos sikerrel hangolt a keddi kupacsatára.
2016. március 2.
13.30 Kozármisleny (III.) – Békéscsaba
Kozármisleny, vezeti: Németh Ádám
Minimális előnyt csikart ki az élvonalban sereghajtó Békéscsaba az NB III. Közép csoportját veretlenül vezető Kozármislennyel szemben. A visszavágó nem lesz könnyű Zoran Spisljak csapatának, lévén a mislenyiek képesek arra, hogy az első osztályban gyengébben muzsikáló lila-fehéreket legyőzzék hazai környezetben. Az odavágó is bizonyította, a baranyaiakat nem érdemes leírni, lásd a korábbi eredményeiket, ahol is a Puskás Akadémia, Diósgyőr, Honvéd trió volt kénytelen meghajolni a kék-fehérek akarata előtt. Elképzelhető, hogy a Csaba is erre a sorsra jut.
13.30 Tiszaújváros (III.) – Újpest
Tiszaújváros, vezeti: Bogár Gergő
A továbbjutás már az első összecsapáson eldőlt, miután a Szusza stadionban nyolc gólt rámolt be Nebjsa Vignjevic együttese a meglepetéscsapatnak. Az ugyanakkor kétséges, hogy az újpesti tréner variál-e az összeállításban, vagy a legjobb tizenegyét küldi pályára. Ha fel is forgatja csapatát, az elődöntő már nincs veszélyben a lila-fehérek számára.
18.00 Videoton – Ferencváros – tv.: m4 Sport
Pancho Aréna, Felcsút, vezeti: Kassai Viktor
Több, mint meglepetést okozott a Videoton az első meccsen, miután Feczesin Róbert góljával előnyt harcolt ki. Azóta a székesfehérváriak elindultak felfelé, míg a Ferencvárosnál valami megtört a télen. Sok helyen lehet olvasni, hogy talán elkényelmesedett a csapat a bajnokságban megszerzett magabiztos előnytől, ám a kupában pont ez a szegmens nem kellene, hogy számítson. Ezzel a Videoton malmára hajtja a vizet a zöld-fehér társaság, amely legutóbb Kispesten mutatta be erőtlen, olykor túlságosan is egysíkú játékát, amelyet végül ki is használt a harcosan, agilisan futballozó Honvéd. Ezt teheti szerdán a Vidi is, amelynek fontos a siker, hogy kárpótolják szurkolóikat a gyengébb bajnokság miatt. Sérült és eltiltott egyik oldalon sincs, így minden adva van ahhoz, hogy egy jó hangulatú, feszült mérkőzést láthassanak akik szerda este kilátogatnak a Pancho Arénába, vagy épp a televízió előtt nézik a találkozót.
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.