Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Csütörtökön a késő esti órákban kialakult a Francia Kupa elődöntőjének mezőnye, megvannak a párosítások. Jó úton haladunk az álomdöntő felé, avagy, ha a Marseille és a PSG is sikeresen veszi az utolsó előtti akadályt, akkor a kupa történetének két legsikeresebb együttese csaphat össze a 2015/16-os kiírás serlegéért.
St. Etienne – PSG 1-3 (1-2)
G: Eysseric (43.-büntető) ill. Cavani (12.), Marquinhos (35.), Lucas (90+2.)
A két csapat már roppantul unhatja az egymás elleni mérkőzéseket, a 2015-ös naptári évben öt alkalommal találkoztak, míg 2016-ban már ez volt a második randijuk. A felek az idei szezonban két bajnoki meccs mellett a ligakupában és a kupában is összefutottak, s a St. Etienne számára nem sok öröm volt ezekben a mérkőzésekben. Noha ez a mérkőzés az utolsó másodpercekig nyitott volt, neves ellenfelét 2012 óta nem tudta legyőzni a zöld-fehér csapat, ez a széria pedig tovább gyűrűzik. Tavaly is a PSG jelentette a Francia Kupában a végállomást, akkor az elődöntőben. A francia egyeduralkodó jó úton halad a címvédés felé.
Granville – Olympique Marseille 0-1 (0-0)
G: – ill. Batshuayi (50.)
A Championnat de France Amateur 2-ben játszó kiscsapat igencsak kitett önmagáért, a játékosok pályafutásuk legszebb korszakát élték meg. A történet azonban véget ért, az 1. fordulóból induló amatőr csapat öt megnyert párharc után nagy nevű ellenfele ellenében alulmaradt, ám az eredmény a Marseille számára “ciki”!
Sochaux – Nantes 3-2 (0-1) – hosszabbítás után
G: Sao (87., 106.), Cisse (98.) ill. Gillet (5.), Adryan (116.)
Gyors gól az elején, majd a hajrá vége fele egy hazai egyenlítő találat, ezáltal pedig hosszabbításba torkollott a párharc. A ráadás három találatot hozott, s végül a másodosztály kiesőjelöltje felül kerekedett élvonalbéli ellenfelével szemben.
Lorient – GFC Ajaccio 3-0 (2-0)
G: Philippoteaux (9.), Barthelme (43.), Paye (90.) ill. –
Jött a papírforma a két élvonalbéli csapat között a tabella is nagy különbséget tükröz az idei szezonban, ez pedig ezen a mérkőzésen is kiütközött a felek között. A Lorient nagyon határozottan zárta le a meccset.
Elődöntő
2016.04.20 Lorient – PSG
2016.04.20 Socheaux – Marseille
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.