MK: Súlyos büntetések a kupaforduló után

Nem múlt el kiállítás nélkül a magyar kupa soros játéknapja, így aztán igencsak szigorú szankciókat hozott a Fegyelmi Bizottság.

www.origo.hu

www.origo.hu

Eltiltások

Három játékost állított ki Kassai Viktor a Videoton-Ferencváros találkozón, igaz, Pátkai Máté, a hazaiaknál már nem volt a pályán, amikor a játékvezető felmutatta neki a piros lapot. A középpályás súlyos sportszerűtlenségének következménye négy(!) kupamérkőzéstől való eltiltás. „A játékvezető személyére sértő kifejezést használt, majd működését sportszerűtlenül kritizálta.” – szól a grémium indoklása Pátkai esetében. Ez azt jelenti, hogy legkorábban a 2016-2017-es idény negyeddöntőjének visszavágóján léphet pályára. A szintén ezen a mérkőzésen kiállított Asmir Suljic, Florian Trinks duó két-két kupameccsről hiányzik. Őket egy összecsapást követően kialakuló lökdösődés, és törlesztés miatt küldte le Kassai Viktor. Trinks így biztosan kihagyja az idei elődöntőt a Loki ellenében, és még ennyi sem volt elég, ugyanis a játékvezetői jelentésbe bekerült Bíró Imre neve is. A Videoton kapusedzője egy meccsen nem ülhet le a kispadra, miután az öltözőfolyosón kritizálta a játékvezető tevékenységét.

A békéscsabai Takács Péter mindössze az Újpest elleni elődöntő első összecsapást kénytelen kihagyni. Ő egy találkozóra szóló eltiltást kapott.

Pénzbüntetések

Szurkolói miatt bűnhödik a Videoton és a Nyíregyháza. Mindkét klub 50 ezer forintot fizethet. Az indoklásban egyaránt a sportszerűtlen, megbotránkoztató rigmusok szerepelnek, valamint az ellenfél szidalmazása. A Videoton drukkerei a játékvezető felé is megbotránkoztató rigmusokat skandáltak, ami az MLSZ-nél nem fér bele.

Gavalovits Sándor