Rangadóval folytatódik a labdarúgó élvonal tavasza. Mindemellett újra összecsap a listavezető és a sereghajtó.
Lassanként elérkezünk a bajnokság hajrájához, és az már borítékolható, hogy a Ferencváros már nem veszíti el a bajnoki címet, ezt leginkább magának köszönheti Thomas Doll csapata, ugyanakkor a riválisok gyengébb őszi rajtja után körbeverik egymást, ami szintén a zöld-fehérek malmára hajtja a vizet. Ami a Fradit illeti, kötelező győzelem vár Varga Rolandékra, hiszen a sereghajtó Békéscsabára látogat, ám csalóka a kép, miután a lila-fehérek legutóbbi három bajnokiján nem kapott ki, mi több, a Paks elleni siker felszabadíthatja a társaságot. Ne feledjük, a viharsarkiak nehéz sorozatot kezdenek: szerdán a Ferencváros, hétvégén a Videoton, aztán Újpest következik. A Fradi ezzel szemben leginkább a magabiztos előny tudatában kissé gyengébben kezdte a tavaszt, az elmúlt néhány mérkőzésen azonban ismét kezd őszi önmagára emlékeztetni. Harmadik randevúja lesz a két együttesnek a szerdai, a korábbi összecsapásaikat egyaránt 1-0-s Fradi-siker zárta.
Átmenetileg háromgyőzelemnyi közelségbe kerülhet a Debrecen, amely kedd este a Vasashoz látogat. Kondás Elemér csapata a tavasszal még nem kapott ki, ellenben egy pontvesztést elkönyvelhet, Újpesten nem sikerült megtartania az egygólos előnyét. A Vasas ezzel szemben igencsak hullámzó teljesítményt nyújt, nem lenne meglepő, ha ismét beleszaladna a késbe a Loki ellen. Mindemellett a mérleg is a hajdúságiak felé billen, eleddig kétszer futottak össze, mindkétszer a Debrecen nyert a mostani bajnokságban.
Rangadó a dobogóért. Így is lehetne aposztrofálni az Újpest soproni vendégjátékát a Haladás ellen. A lila-fehérek egy-, a Hali két ponttal van lemaradva a már dobogós Videoton mögött, és könnyen lehet, hogy egyikük a hétvégét a harmadik, szerencsés esetben – debreceni botlás esetén – a második helyről várhatja a hétvégét. S míg a fővárosiak veretlenek tavasszal, sőt legutóbbi tizenegy bajnokiján nem kapott ki Vignjevic alakulata, addig a Haladás felemás mérlege sem ad okot bizakodásra. Sőt, ehhez érdemes hozzátenni, hogy Mészöly Géza munkáját kulcsemberek hiánya nehezíti, mi a védelmet érinti első sorban. Vignjevic ugyanakkor kénytelen nélkülözni Lázok Jánost, aki minap egy edzésen szedett össze gerincsérvet, így számára a bajnokság be is fejeződött.
Nevében szintén rangadónak ígérkezik a Diósgyőr és a Videoton csörtéje. A fehérváriak Horváth Ferenccel huszáros hajrát kivágva ostromolják a dobogó második fokát, de ki gondolta volna szeptemberben, hogy tavasszal markáns futballt produkálva fellép az élmezőnybe az akkor bukdácsoló címvédő? Tulajdonképpen ugyanezt lehetne kérdezni a miskolciak kapcsán is, annyi különbséggel, hogy a borsodiak egész őszét tönkretette a pocsék szereplés, és mostanság kezd kiegyenesedni a csapat. Ami leginkább Egervári Sándor keze munkáját dicséri. A DVTK hazai környezetben fogadja a címvédőt szerda este. A két együttes idei mérlege egymás ellen a címvédő fehérváriak felé billen, de aligha lesz meglepetés, ha a miskolci alakulat nyer.
Kiesés elől menekül a Puskás Akadémia, akik a hétvégén vesztes Paksot fogadják. Az Akadémia ugyanakkor nem brillírozik a szezonban, míg a Paks is a megtorpanás jegyeit mutatja, így aztán kérdés, mire megy egymással szerdán a két együttes. Egy PAFC siker megváltoztathatja a bajnokság végkimenetelét is, mert azzal a Békéscsabát leszakíthatja, míg a Paks győzelme még inkább összerántaná a középmezőnyt, illetve a dobogóért folytatódó egyre élesebb küzdelmet. Egymás elleni mérleg idén: egy Puskás-siker, és egy paksi győzelem.
Fővárosi rangadó Dunaújvárosban. Az Illovszky stadion fokozott igénybevétele miatt a soron következő két hazai meccsét is az NB II-ben szereplő DPASE otthonában játsza az MTK, elsőként a Honvéd elleni rangadót viszik a Fejér megyei településre, így azok, akik tavaly láttak utoljára élvonalbeli mérkőzést, most újra kilátogathatnak két mérkőzés erejéig NB I-es meccsre. Az utazás egyik csapatnak sem kedvező, ám a kényszer nagy úr. És bár a tabellán két hely, valamint hat pont választja el a két brigádot, könnyen lehet, hogy háromra csökken ez a különbség. Mindkét együttesben sok fiatal kap egyre több szerepet, ami csak segítheti az érintett játékosok fejlődését, ugyanakkor nem árt megemlíteni a rutinos vezéreket is, akik meccseket dönthetnek el. Lásd például itt Torghelle Sándort vagy Kanta Józsefet, ott pedig Dusan Vasiljevic, Djordje Kamber duót. A kispestiek helyzetét nehezítheti, hogy mind a csapatkapitány Kemenes Szabolcs, mind a mögé/mellé igazolt Nagy Sándor sérült kapusposzton, így ismét a fiatal Horváth András léphet a gólvonal elé. Igencsak kiegyenlített a csapatok idei egymás elleni összesítése. Mindkét csapat pályaválasztóként nyert aktuális ellenfelével szemben.
A program:
március 8., kedd
18.00 Vasas – Debrecen (tv.: M4 Sport)
Illovszky stadion, vezeti: Németh Ádám
március 9., szerda
16.00 Puskás AFC – Paks (tv.: M4 Sport)
Pancho Aréna, vezeti: Karakó Ferenc
18.00 Békéscsaba – Ferencváros
Békéscsaba, vezeti: Pintér Csaba
18.00 Diósgyőr – Videoton
Miskolc, vezeti: Solymosi Péter
18.00 Haladás – Újpest
Sopron, vezeti: Iványi Zoltán
18.00 MTK – Honvéd
Dunaújváros, vezeti: Vad II. István
A bajnokság állása:
Gavalovits Sándor