Mindkét csapatunk pályára lépett hétfőn Cipruson illetve Horvátországban, és győzelemmel abszolválták az összecsapásokat.
A magyar válogatott az olaszoktól és az osztrákoktól elszenvedett vereségek után a csoport harmadik helyéért lépett pályára a Ciprus Kupán, az ellenfél a világranglistán a mieinknél tíz hellyel jobban álló ír együttes volt. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, jelentős mezőnymunkával, kevés helyzettel. A 33. percben Szarvas Alexandra szabadrúgásból járt közel a gólszerzéshez, míg az írek csak a szünet után tudtak veszélyeztetni, a 48. percben Bírónak kellett nagyot védenie. A folytatásban mindkét kapu előtt adódtak kisebb lehetőségek, a mieink nagyon jól védekeztek, és a mezőnyben is enyhe fölényben játszottak, az írek nem tudtak meglepőt húzni a kapunk közelében. A 75. percben Szabó Viktória szabadrúgásból kapura lőtt, az ír kapus belekapott ugyan a labdába, de csak a saját kapujába tudta ütni azt (1-0).
A hajrá az ellenfélé volt, az utolsó bő tíz percben javarészt a magyar térfélen zajlott a játék, az írek a 80. percben egy kétes jogosságú büntetőt is kaptak, de a kapu fölé lőttek tizenegyesből. A hajrát fegyelmezett védekezéssel sikerült kapott gól nélkül zárnunk, így egygólos győzelmünkkel ért véget a találkozó. Ez volt nemzeti együttesünk 100. sikere.
A magyar válogatott harmadik lett csoportjában, szerdán az ötödik helyért játszik a walesi válogatott ellen.
„Nagyrészt kiegyenlített volt a találkozó, de annyiban végig a mi akaratunk érvényesült, hogy az írek nem tudtak meglepetést okozni, végig tudtuk, hogy mi várható tőlük, jól oldottuk meg a védekezést – mondta a mérkőzést követően Markó Edina szövetségi kapitány. – Csak az utolsó tíz percben játszott fölényben az ír együttes, de a védelmünk jól zárt, és végül megérdemelt győzelmet arattunk. Nagyon jót tett a lelkünknek, hogy sikerült begyűjtenünk egy komolyabb skalpot, mert hiába látszott az előző mérkőzéseken is, hogy jó úton haladunk, a győzelemre, mint megerősítésre nagy szüksége van minden csapatnak.”
Magyarország-Írország 1-0 (0-0)
Magyarország: Bíró Barbara – Papp Dóra (Mosdóczi Evelin, 80.), Tálosi Szabina, Szeitl Szilvia (Szabó Viktória, 58.), Tóth Gabriella – Csiszár Henrietta, Fenyvesi Evelin – Szuh Erika (Smuczer Angéla, 67.), Vágó Fanni (Sipos Lilla, 82.), Tóth Alexandra (Zágor Bernadett, 56.) – Szarvas Alexandra (Nagy Lilla, 89.)
G.: Szabó Viktória 76.
Az U19-es válogatott tagjaiból, valamint a Ciprus Kupán résztvevő A-válogatottból ezúttal kimaradó játékosokból álló női B-válogatott harmadik mérkőzésén is jól teljesített az Isztria Kupán, és a szlovákok után az északíreket is sikerült legyőznie.
A mieink jól kezdték a mérkőzést, tökéletesen semlegesítették az ellenfél gyakori ívelésekre épülő taktikáját, a megszerzett labdákból indított akciókkal pedig többször is nehéz helyzetbe hozták az északír védelmet. A második félidőben még inkább a mieink kontrollálták a meccset, óriási labdabirtoklási fölényt harcoltunk ki, helyzetek pedig kizárólag az északír kapu előtt adódtak. A hajrában ezekből kettőt is kihasználtunk, a 87. percben Krascsenics Petra szép egyéni alakítás végén, egy látványos visszacselt követően lőtt a hálóba, a 90.percben pedig Kaján Zsanett lőtt szabadrúgásból – a keresztléc segítségével – a kapuba, így alakult ki a 2-0-ás végeredmény.
„Gratulálok a lányoknak, amit a mérkőzés előtt megbeszéltük, azt tökéletesen betartották az egész mérkőzésen, az északírek nem tudták saját fegyverüket alkalmazni ellenünk – mondta az mlsz.hu-nak Turtóczki Sándor szövetségi edző a meccs után. – Figyelemre méltó, hogy egy megerőltető torna végén, a meccs hajrájában is volt erő és tartás a játékosokban, és a végén maguk javára fordították a találkozót. Sok pozitívumot láttam a játékunkban, jár a dicséret a lányoknak az egész hetes teljesítményükért!”
Magyarország B-Észak-Írország 2-0 (0-0)
Magyarország: Samu Anna – Rozmis Gabriella (Nagypál Fatima, 61.), Turányi Lilla, Németh Hanna, Szabó Dorottya – Kaján Zsanett, Horváth Zsófia (Gruber Brigitta, a 46.), Bognár Eszter (Farádi-Szabó Edina, 46.) Gelb Mónika (Krascsenics Petra, 83.) – Diószegi Fanni (Magyarics Zoé, 71.), Burján Nóra (Kocsán Petra, 46.)
Gólszerzők: Krascsenics a 87., Kaján a 90. percben
(forrás: mlsz.hu)