OTP Bank Liga: Az MTK győzött a fővárosi összecsapáson!

A mai nap folyamán újabb hétközi NBI-es mérkőzések kerültek lebonyolításra a késő délutáni illetve a kora esti órákban is. A 18:00-ás kezdési időpontban rendezték a Haladás – Újpest illetve az MTK – Honvéd találkozót is. 

12801418_1147298358616713_9035400898629037405_n

MTK Budapest – Budapest Honvéd 1-0 (1-0)
G.:
Hrepka(29.) ill. – 

A mérkőzés kezdetétől fogva mindkét csapat a támadásokra volt berendezkedve. Az MTK és a Honvéd is több kísérletet tett a vezetés megszerezésének érdekében, viszont a védők vagy éppen a portások mindig résen voltak. Az első komolyabb helyzetből, azonban gól is született. Thian passzolt Hrepka elé, aki nem hibázott, ezáltal pedig megszerezte a vezetést a 29. minutumban. A találat után inkább a Honvédnak akadtak helyzetei. A legnagyobbat a 41. percben jegyezhettük fel, viszont balszerencséjükre Hegedüs kétszer is bravúrral hárítani tudott. A szünet után a Honvéd magasabb sebességi fokozatra kapcsolt, de a Kispest így sem volt képes egyenlíteni. A második játékrész kb. felénél az MTK újra a kezébe vette az irányítást. A 80. minutumban komoly esélyük volt arra, hogy eldöntsék a párharc végkimenetelét, de a Thian-Hrepka-Nikac hármas közül, egyik sem tudta bevenni Horváth hálóját. A portásnak komoly segítséget nyújtott ebben a kapufa is. 

448934_haladas_ujpest

Szombathelyi Haladás – Újpest 1-1 (1-1)
G.:
Williams(10.) ill. Lencse(30.)

A meccs első ígéretesnek tűnő támadásáig nem kellett sokat várni. Az 1. percben Halmosi adott középre, de Heris az utolsó pillanatban szögletre tudott menteni. Nem sokkal később a lila-fehérek is egyre közelebb kerültek a Hali kapujához, de az ő esetükben Stef Wils volt résen. A 10. minutumban a szombathelyi alakulatnak sikerült megtörnie a gólcsendet. Litauszki passzolt rossz helyre, melyet Williams kihasznált, és ezzel megszerezte vezetést a csapatának. A 15. percben akár tovább is növelhette volna előnyét a zöld-fehér színekben pompázó együttes. Bosnjak adott középre, mely után Iszlai bólintott kapura, a fejese nem sokkal kerülte el Balajcza kapuját. Ezt követően itt is, ott is adódott lehetőség. A 30. minutumban nemcsak kísérletet, hanem újabb találatot jegyezhettünk fel. Hazard szerezte meg a labdát, majd Lencse irányába passzolt, aki egalizálni tudott. A szünetet követően az Újpest előtt adódott komoly lehetőség a gólszerzésre. A 46. percben Lencse vehette volna be ismét Király hálóját, de a támadó nem sokkal  a bal felső sarok fölé tekert. A második félidő további szakaszában a Haladásnak, és az Újpestnek egyaránt voltak komoly lehetőségei, de pechükre egyik lövés sem akart beakadni. 

Képek forrása: MTK facebook oldala, Haladás honlapja (nyugat.hu) 

Németh Boldizsár