EL: Könnyen nyert a Shakhtar, de nyerhetett volna jobban is – videóval

A Schalke után ezúttal az Anderlecht próbált meg boldogulni a Shakhtar Donetsk ellen, ám ez nem volt egyszerű feladat – ez történt az első mérkőzésen.

Kép: UEFA

Kép: UEFA

A Shakhtar-Anderlecht párosítás egy elég szoros párharcnak tűnt már az első pillanattól fogva, elvégre a két csapat nagyjából azonos játékerőt képvisel. Talán, ha Ukrajnában és azon belül is Donetskben nem lennének olyan állapotok, amilyenek, akkor akár őket is tarthattuk volna fő esélyesnek – így viszont nem volt értelme különbséget tenni a felek között. Az viszont egyértelmű volt: ukrán részről az első mérkőzés létfontosságú. Elvégre hazai környezetben tudják a legnagyobb csapást mérni ellenfeleikre – ha jól teljesítenek, akkor már az odavágón el is dönthetik a továbbjutást, gyenge produkcióval viszont nagyon meg is nehezíthetik a saját dolgukat.

Előbbi forgatókönyv jött be. A narancs-feketében játszó hazai csapat alapvetően uralta a játékot és a technikás brazilok elöl azt csináltak, amit csak akartak. A vendégek nem sokat tudtak hozzátenni a játékhoz, elvégre a védekezéssel – illetve hátsó hibáik javításával voltak elfoglalva.Nem tudták tartani az ukránokat, akik többször is áttörtek a középpályán és remekül boldogultak a tizenhatoson belül is. A belgák 20 percen át tudták tartani a 0-0-t, onnantól viszont összedőlt a rendszer. Előbb Taison talált be Kovalenko szép mutatványa után, majd jött a többi is. Perceken belül több hatalmas ziccert is ki tudtak alakítani a Shakhtar támadói, ám ezekből csak egyet tudtak kihasználni: a 24. percben Kucher talált be. Az első félidőben minden túlzás nélkül akár 3-4 gólos előnyük is lehetett volna, ami már önmagában is biztosíthatta volna a továbbjutást. A hazaiak egyedül azért emészthetik magukat, mert nem zárták le a párharcot. Simán pontot tehettek volna az ügy végére és kényelmes előnyből várhatták volna a visszavágót, ám nem használták ki helyzeteiket és meghagyták az esélyt az Anderlechtnek.

A belgák támadtak a második félidőben – elvégre ők voltak hátrányban, nekik kellett lépniük. Támadásaik nem sok vizet zavartak, hiszen nem tudtak közel kerülni a hazai kapuhoz. A Shakhtar is meg-megindult néha, de már közel sem olyan elánnal, mint az első játékrészben. Visszafogott tempójuk aztán a 69. percben megbosszulta magát, hiszen a vendégek fiatal tehetsége, Acheampong bevette az ukrán kaput. Hatalmas védelmi hibát használtak ki, az idegenben szerzett találat pedig még nagyon sokat érhet a folytatásban. De csak hogy ne legyen ilyen keserű az ukrán szurkolók szája íze, a végére még maradt egy találat: 10 perccel a vége előtt Eduardo érkezett közvetlenül a kapu elé egy beadásnál és védhetetlenül fejelt erősen a kapuba. Ezzel kialakította a 3-1-es végeredményt, ami ugyan biztató számukra a visszavágó előtt, de nem jelent biztos továbbjutást. Az Anderlecht jobb volt a második félidőben – arra a teljesítményre lehet alapozni.

http://www.dailymotion.com/video/x3x06o5_1-0-taison-goal-uefa-europa-league-1-8-final-10-03-2016-shakhtar-donetsk-1-0-anderlecht_sport

http://www.dailymotion.com/video/x37bbxp_1-2-frank-acheampong-goal-shakhtar-donetsk-vs-anderlecht-2-1_sport

http://www.dailymotion.com/video/x3x0no5_eduardo-goal-shakhtar-donetsk-3-1-anderlecht-10-3-2016_sport

Shakhtar Donetsk – Anderlecht 3-1
G.: Taison (21.), Kucher (24.), Acheampong (69.), Eduardo (79.)
Sárga lap: – ill. Badji
Kiállítva:

Shakhtar Doneck: Pyatov – Ismaily, Rakitsky, Kucher, Srna – Kovalenko, Malyshev – Taison (Bernard), Eduardo, Marlos (Wellington) – Ferreyra Vezetőedző: Lucescu

Anderlecht: Proto – Desacht, Nuytinck, Mbodji, Najar – Acheampong, Defour, Badji (Tielmans), Suarez (Djuricic) – Okaka, Praet (Conte)  Vezetőedző: Hasi

Baranyai Balázs