Europa-liga: BL szintű párharcok a nyolcaddöntőben – előzetes

Roppant nívós mezőny jött össze az Europa-liga jelen szakaszára. A nyolcaddöntőben olyan csapatok és párharcok sorával találkozhatunk, melyek közül jó pár a Bajnokok Ligájában is megállná a helyét és slágerpárharcként hordozhatnánk a tenyerünkön. Nézzük, hogy mi vár ránk csütörtök este, nyolc mérkőzésből hetet megtekinthetünk a Tv-ben, avagy van miből válogatni.

2015_el_brand_assets_730

márc. 10. 19:00 Borussia Dortmund – Tottenham (Digi Sport 1)
márc. 10. 19:00 Shakhtar Donetsk – Anderlecht
márc. 10. 19:00 Basel – Sevilla (Digi Sport 2)
márc. 10. 19:00 Fenerbahce – Braga (Digi Sport 3)

Kétségtelenül kiemelkedik a párharcok közül a Dortmund és a Tottenham, illetve a Liverpool és a Manchester United összecsapása. A két mérkőzés külön időpontban van, így bizonyára nam lövünk nagyon mellé, ha azt állítjuk, hogy ezen két párharc lesz a legnézettebb az este folyamán. Csupán az Anderlecht és a Shakhtad Doneck odavágója nem kerül képernyő, illetve azok hőzönghetnek, akiknek nincsen Didi Sport elérhetőségük. Keveseknek van még Digi 3-as lefedettségünk, ám az említett két fő párharc nem ezen lesz. Az angol házi rangadó mellett eltörpül a spanyoloké, ám kétségtelen, hogy azok sem fognak rosszul járni, akik a Bilbao és a Valencia összecsapását választják.

márc. 10. 21:05 Villarreal – Bayer Leverkusen (Digi SPort 1)
márc. 10. 21:05 Sparta Praha – Lazio (Digi Sport 3)
márc. 10. 21:05 Athletic Bilbao – Valencia (Digi Sport 2)
márc. 10. 21:05 Liverpool – Manchester United (RTL II)

Őszi Ádám